Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Chris Rea megint fellép Budapesten
hir24.hu
2012. február 10., péntek 10:24
Ismét fellép hazánkban a népszerű énekes, Chris Rea.

Az olasz származású, de Nagy-Britanniában született Rea több mint 30 éve van jelen a zenei életben, legnagyobb sikereit pedig a 80-as és a 90-es évek fordulóján aratta az olyan lemezeivel, mint a The Road to Hell és az Auberge. Az ezen albumokon hallható melankolikus, bluesos hangvételű rockzene a védjegyének is tekinthető, az elmúlt évtizedet azonban már inkább a színtiszta bluesnak szentelte, ugyanis amikor 2001-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, ígéretet tett, hogy gyógyulása esetén visszatér a gyökereihez.

Felépülése óta Rea rendszeresen látogat Magyarországra is: noha 2006-ban még búcsúzni jött, a leköszönő turné olyan jól sikerült, hogy végül letett a visszavonulás ötletéről, és kétévenként a tél vége felé már tulajdonképpen bérelt helye van a Papp László Budapest Sportarénában. A 2008-as és a 2010-es koncert apropóját egyaránt egy-egy új kiadvány adta, és ez így van idén is, amikor a tavalyi Santo Spirito Blues című lemezével érkezik – de a műsorból természetesen ezúttal sem fognak hiányozni a klasszikus Rea-slágerek.

A február 15-én 20 órakor kezdődő koncertre jegyeket a Ticket Express irodáiban és az Eventim hálózatában lehet váltani.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
Férfimagazin rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier