Az 1980-as évek elején Ernest Schneider lett a Breitling tulajdonosa. Barátja, Willy Breitling bízta rá halála előtt néhány hónappal a márka sorsát. A cég évtizedek óta jó hírnévnek örvend katonai berkekben, különösen a repülősöknél. Nem meglepő tehát, hogy a híres olasz katonai alakulat a " Frecce Tricolori" a Breitlinget bízta meg egy különleges igényeket szolgáló karóra-szerkezet előállításával. A legfőbb követelmény a megbízhatóság és a funkcionacionalitás volt, de olaszokról lévén szó, komoly hangsúlyt kapott a formatervezettség is.

Első pillantásra a Breitling prototípusa mégis meglepő, főként mérete és lamettákkal felszerelt számkoronája miatt. Mindezek azt a célt szolgálják, hogy könnyű legyen az időt memorizálni és a számkoronát tekerni (akár kesztyűben is). A tükrözödésmentes üveg és a nagyméretű mutatók garantálják, hogy az időt éjjel-nappal gond nélkül le lehessen olvasni. A tulajdonképpeni szenzáció azonban mégis maga az óramű.

Ernst Schneider egy önmagát automatikusan felhúzó mechanizmust, egy Valjoux 7750-et illesztett be a szerkezetbe. Ez a döntés látszólag ellentmond a józan észnek, hiszen a pontos és könnyen karban tartható kvarcra van kereslet. A svájci óraműveseknek nemrég sikerült elkészíteniük a világ leglaposabb, 1 mm vastag kvarcóráját. Ernst Schneider azzal indokolja választását, hogy az elem érzékenysége miatt az elekronikus óraműveknek nem igazán megbízhatóak. A "Frecce Tricolori" azonnal lelkesedett. Hamarosan a hozzáértő amatőrök is felfedezik az avantgárd kronomátot. Nem sokkal ezután követi őket a szélesebb közönség, előbb Olaszországban, majd az egész világon. A kronomát elősegíti az automatikus kronográfok reneszánszát, és növeli az óraművesek sokoldalú szrekezetei iránt érdeklődést.