Történetét tekintve közel 1000 éves múltat tudhat maga mögött a különleges közösség, mely a mai napig úgy működik, mintha nem is a rohamtempóban fejlődő 21. század éveit élnénk. A legelső szerzetesek az 5. században jöttek a félszigetre, ők voltak azok, akik csalódtak a mindennapokban, ezt a helyet viszont gyönyörűnek és kellően méltónak találták arra, hogy imádhassák istenüket. Az első kolostort, a Nagy Lavrát 963-ban alapították, két évvel azután, hogy a félszigeten a keleti ortodox szerzetesek örökölt birtokai egységes fennhatóság alá kerültek. Ezt követően a Bizánci Birodalom segítségével néhány újabb kolostor épült a 2033 méter magasra nyúló Athosz-hegy környékén, de még a következő évszázadok is a gyarapodás jegyében teltek, hiszen a bizánci arisztokraták egymással versengve emeltek újabb szent épületeket, miközben a már meglévőket bőséges adományokban részesítették. A közösség első alkotmányát 1060-ban kapta a bizánci császártól, és a későbbi történelmi események ellenére is képes volt megőrizni önállóságát, függetlenségét, hogy az ortodox vallás központjává váljon.

1830-tól orosz, majd 1913-ig török fennhatóság alatt állt a terület, amit az első világháborúban hódítottak vissza a görögök - ekkor nyilvánították a szent hegyet semleges állammá, 1926-ban pedig nemzetközi státuszt is kapott, valamint létrejött a teljes körű belső önkormányzat intézménye is. Napjainkban húsz kolostorban élnek szerzetesek az autonóm teokratikus államforma keretein belül, 1988 óta pedig az UNESCO Világörökség részét képezi a terület, melynek fővárosa Karüesz. A politikai ügyeket illetően a görög külügyminisztérium az illetékes, vallásjogi kérdésekben pedig a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus fennhatósága alá tartozik.

Az Athosz-hegyen csak férfiak tartózkodhatnak, ugyanis az 1060-ban kiadott császári bulla szigorúan megtiltotta, hogy nők lépjenek az ortodox állam területére, sőt, azok a hajók, melyeken nők is tartózkodnak, 500 méternél közelebb nem mehetnek a félszigethez - egyes nézetek szerint még a nőstény állatok is a kitiltottak listáján szerepeltek. Mindennek az a magyarázata, hogy nézőpontjuk szerint, ha a szerzetesek meglátnának a szigeten egy nőt, vagy a közelükbe kerülnének, feléledne bennük a házasság gondolata. A szabályok mára ugyan enyhültek, hiszen az eredeti rendelkezés szerint a sima arcú, borotvált férfiak sem léphettek a szerzetesek területére. A falrendszerrel körülvett, toronnyal is rendelkező kolostorokban két csoportra oszthatók a szerzetesek, aszerint, hogy milyen életmódot folytatnak. A cönobita rendszabály szerint élők aszkéta életmódot élnek: sokat böjtölnek, állati eredetű ételt nem esznek, és minden percük be van osztva. Ezzel szemben az idioritmikus szabályoknak megfelelően a másik csoport tagjai bármit és bárhol ehetnek. A köztársaság minden tagjára kötelező érvényű a napi legalább nyolc óra imádkozás, ezt szolgálják a minden napszakban megtartott istentiszteletek is. Az itt élő férfiak legnagyobb célja, hogy az inaskodás évei után a ranglétrán előre haladva elérjék a szerzetesi címet, amikor is magukon viselhetik Krisztus jelvényeit.