|
Félezernél is többen indulnak az idei Kékszalagon
deluxe.hu
2011. július 04., hétfő 09:13
Július 14-én, csütörtökön rajtolnak a legnagyobb magyar vitorlásverseny, a Kékszalag résztvevői Balatonfüredről.
A hagyományos Balaton-kerülő regatta fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, a versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség óvatos becsléssel több mint ötszáz résztvevőt vár a versenyre. A 43. Kékszalag Telekom Nagydíj legnagyobb kérdése újra, hogy megdőlhe-e az 1955-ben felállított Kékszalag-rekord, amelyet a Nemere II. 75-ös cirkáló tart, amely a légvonalban 145 kilométeres távot 10 óra 40 perc alatt teljesítette.
A verseny legnagyobb esélyesei persze a modern hajók, közöttük is elsőként a Budapest Bank (Lisa), amelynek kormányosa, Litkey Farkas már kilencszer nyerte meg a regattát. A Kékszalagot immár negyedik alkalommal egy ifjúsági verseny, a Kékpántlika előzi meg, a Balatonfüred-Tihany-Balatonfüred távon a vitorlás utánpótlás fiatal reménységei küzdenek meg a leggyorsabb hajó címéért.
A Kékszalag eseménysorozat július 13-án kezdődik a Kékpántlikával. A hagyományokkal szakítva, csütörtökön rajtol a Kékszalag mezőnye a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távon. A szél függvényében a legjobbak befutására csütörtök este és éjjel számítanak az erre az alkalomra kivilágított célvonalon a balatonfüredi móló előtt. Ezután szombat reggel kilenc óráig lehet még érvényesen célba érni.
A vitorlás verseny mellett az érdeklődőket parti programokkal is várják a szervezők. A balatonfüredi mólónál keddtől vasárnapig vitorlás falu és borfalu, valamint kézműves kiállítás, csütörtökön műrepülő-bemutató várja a látogatókat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Balaton, vihar, Kékszalag, vitorlázás, irigy, hónaljmirigy, sipos, tamás, szepsegkiralyno, jennifer, kalo, sport, LitkeyFarkas, DérHeni, KeletiAndrea, OroszBarbi, SzujóZoltán, Hajózás, Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, Kasza Tibi, Szente Vajk, Symbol, tragédia, balatonfőkajár, baleset, rendőrség, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, polgárdi, m7, lepsény, kamion, zimány, balaton, nyár, szerelem, rendőr, nyaralás, lopás, feltörés, spornap, balatonfüred, unix, Lilu, Gálvölgyi Jánbos, Madarász utcai kórház, éttermek, értékelés, elsők, üdülés, szezon, sekély, hajó, gyurcsány, szakdolgozat, plágium, gyilkosság, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, győr, pécsi egyetem, lakástűz, Nyíregyháza, holttest, vonatgázolás, Gyömrő,
 |
Férfimagazin rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|