Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nyuszi Hopp! (18+)
2007. február 20., kedd 19:50
Egy néhány évvel ezelőtt, széles körben elvégzett amerikai kutatás kimutatta: a nők előszeretettel gondolnak a munkahelyükön is a szexre. Akkor mindösszesen 15 százalékuk vélte úgy, soha nem lenne képes arra, hogy valamelyik kollégájával ágyba bújjon. A kutatást most mi is elvégeztük, az eredmény megdöbbentő! 2006-ban már 100 nőből 90 szívest-örömest megadná magát, akár a fénymásolószobában is. Lőjön bátran egész sorozatot a házinyúlra! Azt is megmondjuk, hogyan!

Nyuszi Hopp! (18+)

Mivel szupersebességre felpörgetett életünkből egyre kevesebb időt töltünk a való világban, sokak számára a munkahelyi mátrix vált a partnerszerzés első számú terepévé. Amivel tulajdonképpen nincs is semmi baj, és a munkahelyi párkapcsolat ma már nem is kínos. A gondok csak akkor kezdődnek, ha az egyik fél előbb mondja be az unalmast, mint ahogy azt a másik szeretné. Ezzel együtt rengeteg kiaknázatlan lehetőségről van szó, tele izgalomra vágyakozó nővel. Nem érdemes tehát megretteni a kihívásoktól. Kockázat nélkül ez sem megy, a vadászra leselkedő veszélyek egy részére viszont fel lehet készülni. Rutinos hódítóvá válhat a cégen belül is, az általunk összegyűjtött játékszabályokkal azonban jó, ha tisztában van!


Forrás: [origo]

Szedje fel!

1. Informálódjon! Mielőtt belekezdene a nyúlvadászatba, a legfontosabb, hogy alaposan felmérje a terepet! Van a csajnak fix kapcsolata? Ki a szeretője? Hogy állnak otthon a dolgai? (Ha éppen fasírtban van a pasijával, ne tétovázzon, ez az ön ideje!) Informálódjon az apróságokról is, a vizes blokkok környékén mindig talál majd olyan kolléganőt, aki örömmel kiteregeti a kiszemelt áldozat szennyesét. Ne beszéljen a terveiről senkinek, ha visszajut a kiszemelt lány fülébe, nagyon kellemetlen lehet! És ne is kérdezősködjön túl sokat, inkább figyeljen. A nők ezernyi dolgot képesek egymásról kifecsegni. Ha úgy érzi, képbe került, kidolgozhatja a személyre szabott stratégiát. Ez esetben nincs helye a spontaneitásnak (ha már meghúzta részegen egy céges bulin, nincs miről beszélni), fontos a tudatos előkészítés, céges csajnál bebukni a legkínosabb dolog a világon. Ne akarjon a konyhai beszélgetések sztárja lenni!

2. Férkőzzön a kegyeibe! Ne rohanja le a nőt, hanem rutinos róka módjára készítse fel a további lépésekre! Nem kell, hogy barátok legyenek (ebből a szituból a legnehezebb ugyanis ágyba kerülni), de fontos, hogy sok mindent megtudjon róla. Lehetőleg tőle. Ósdi trükk, de bejön: beszéltesse! Nézzen rá nagy, megértő szemekkel. És mivel a nő a "cinkosává tette", rögtön közelebb érzi majd önt magához.

3. Nyomuljon bátran! A (kolléga)nők sem szeretik a teszetosza férfiakat, úgyhogy tegye magát oda. Fontos, hogy a préda érezze, önnek kellemes szándékai vannak vele.

4. Tudja meg a telefonszámát! Egyrészt jól jöhet, másrészt, amikor később kiderül, hogy ön már korábban érdeklődött utána, a nő értékelni fogja a cselekedetet - hiszen ez is azt bizonyítja, ön tudatosan készült a becserkésző hadműveletre, ami szerintük nagyon férfias.

5. Hívja el randira! Ne a munkahelyi bulin pörögjön száz százalékon, ez mindkettőjüket feszélyezheti, ráadásul a kollégák is élő céltáblának fogják önöket tekinteni. Minden kellemetlenséget elkerülhet, ha nem a cég cechére akarja a lányt leitatni. Vigye el a kedvenc bárjába, ennyit még az egyéjszakás kaland is megérdemel!


Tartsa meg!

1. Amíg jó. Túl hosszú kapcsolatba ne bonyolódjon egyetlen házinyúllal sem. Hogy mi a túl hosszú? Nos, ezt mindenki maga dönti el, a munkahelyi kapcsolatokból azonban szerencsére ritkán lesz házasság. Ez a műfaj elsősorban az élvezetek kereséséről szól, persze egészen komolyra is fordulhat a dolog. De ne feleséget akarjon! Csak a mazochisták szeretnek a nejükkel együtt dolgozni.

2. Magyarázat nélkül. Ha kolléganővel kezd, szedje össze magát! Ezúttal minden fronton hoznia kell a maximumot, hiszen ha valamit elszúr, nem csak a lány barátnőinek kell majd magyaráznia a bizonyítványt.

3. Lángoljon! Különben nem éri meg a kockázat. Legyen kedves, előzékeny, járjon a nő kegyeiben. Most mi is azt mondjuk, elő a romantikával! De csak addig, amíg igazán élvezi a dolgot. Ha kezd kényszeredetté válni, netán veszekednek, haladéktalanul pattintsa a kolléganőt! Ha nem teszi, előbb vagy utóbb önnek kell távoznia - a munkahelyéről. Persze a szakítást is csinálja kultúráltan, abban ugyanis biztos lehet, ha nem elég figyelmes és nem kezeli az ügyet a lehető legfinomabban, az egész cég tudja majd, hogy ön a "legdisznóbb alak" a világon.

4. Szerezzen jó jegyeket! Minden esetben próbálja úgy irányítani az akciókat, hogy ha netán később a dolog napvilágra kerül, esetleg összevesznek, és a nő elkezdi kibeszélni a történteket, ne legyen szégyenkeznivalója. Bármilyen disznóságra ráveheti a csajt, a lényeg, hogy mindig nagyon akarja. Ha ugyanis beleviszi a tutiba, nem kell attól tartania, hogy az ön lábimádatán, mazochista hajlamán, netán péniszének méretén kuncog majd később, akár évek múlva is az iroda. Készüljön fel arra is lélekben, hogy nők nehezebben tudják elválasztani a magánéletet az üzlettől, így ha rossz volt az esti mutatványa, ne várjon napközben sem könyörületet! Éppen ezért célszerű más osztályról vagy az önnél alacsonyabb pozícióban lévő hölgyek közül válogatni.

Vigyázat: nehogy önre húzzák a szexuális zaklatás vádját! Csak akkor nyomja a szöveget, ha ő is akarja! Ha felfelé kamatyol, szintén nagyon megütheti a bokáját. Belegondolni is szörnyű, hogy mit érdemel a nőnél az a bűnös, aki elszúrt egy éjszakát! De kanyarodjunk vissza a dolog szebbik oldalához. Ha jó vagy jeles minősítést szerez az ágyban, egészen új perspektívák - és persze combok nyílhatnak meg ön előtt. Emlékszik? A nők 90 százaléka egyáltalán nem zárkózik el az elől, hogy egy kollégával bújjon az ágyba. És kivel tenné? Akiről biztosan tudja, nem lesz csalódás.

5. Szeretkezzen, amennyit csak bír! A (kolléga)nők is ezt várják öntől.

Halász Z. László

[origo]

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
Férfimagazin rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier