Állsz a fénymásoló mellett és nézed a kollégákat, akik a főnököd körül lebzselnek. Feléd mutogatnak és kuncognak. Nem érted -lehet, hogy csoki maradt a fogaidon? Vagy felcsúszott a szoknyád? Összeszeded a kész anyagokat és megindulsz feléjük. Mikor odaérsz, a főnököd széles vigyorral ennyit mond: "-Andikám, nagyon megnyerőek a nyaraláson készült képeid a Facebookon. A következő sorozat mutathatna picit többet…" Fülig vörösödve tolsz egy halvány mosolyt, majd elviharzol a helyedre.

A közösségi portálok életünk szerves részeivé váltak manapság. Itt osztjuk meg barátainkkal örömünket, bánatunkat, vicces képeket, videókat töltünk fel, olyanokat, amelyek minket jellemeznek, vagy megnevettetnek, "ránk jellemzőek". És a barátaink látják és értik, miről van szó. A barátaink. Vagy nem csak ők? Egy felmérés szerint az európai álláskeresők és munkavállalók 43 százaléka rendszeresen használja a Facebook közösségi oldalt, ugyanakkor 67 százalékukat komolyan aggasztja a privát és a szakmai kapcsolatok keveredése.

Tegyük fel, egy kellemes beszélgetés után bejelöl a marketing részleg igazgatója vagy a főnökünk. És mit tehetünk? Természetesen visszajelölünk. Mert ha nem tesszük, országos sértődés lesz belőle. A "baráti kapcsolat" létesítése okán viszont az új ismerős betekintést nyer teljes világunkba, látja a bejegyzéseinket, büntetlenül nézegeti képeinket, videóinkat. És ez egy idő után frusztrálttá tesz - inkább mégsem teszed fel a nyaralási képeket, nem írod le, hogy elaléltál az új Brad Pitt-film trailer-jén, és hogy sírtad el magad, mikor Justin Bieber megölelte azt a cuki kiskutyát, amit egy rajongótól kapott élő adásban a tévéshow-ban. Mert akkor a kevésbé disztingváló főnök, munkatárs, beosztott támad. És minden, amit tehetsz, egy kínos mosoly.