Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Winston Churchill UFO-pániktól tartott
mult-kor.hu
2010. augusztus 09., hétfő 15:13
A légierő egyik gépe azonosíthatatlan repülő tárggyal ütközött - derül ki a dokumentumokból

Az egykori miniszterelnök azért határozott a „bizarr”, Anglia keleti partján történt incidens eltitkolásáról, mert az szerinte általános hisztériát okozhatott volna. Ekkor egy titkos háborús megbeszélést is összehívtak egy amerikai helyszínen, ahol Dwight D. Eisenhower, a szövetséges erők főparancsnoka is részt vett. Mindezt abból a több ezer oldalnyi dokumentumból tudhatjuk meg, amelyet a brit Nemzeti Levéltár tett elérhetővé az interneten.

Az 1995 és 2003 közötti 18 akta több ezer oldalnyi jelentésből, levélből és rajzból áll, illetve abban a bejelentések, de a parlamenti megkeresések is megismerhetők. Ez már a harmadik akció: korábban kétszer hoztak nyilvánosságra UFO-aktákat.

Jelen esetről Churchill egyik testőrének unokája számolt be 1999-ben, aki az egykori incidens kivizsgálását sürgette. A férfi leveleiből az derül ki, hogy nagyapja úgy hallotta, hogy egy felderítő gép és legénysége Angliába hazatérve ütközhetett Cumbria fölött egy fém tárggyal. A - legénység által állítólag lefotózott - hatalmas gép teljesen zajtalanul repült.

A férfi szerint az amerikai megbeszélésen az incidens megrémített mindenkit: a vezető mérnökök nem tudtak mit kezdeni az esettel, mert ez a gép szerintük minden, a korban képzelt technikai teljesítménynél fejlettebb lehetett. Egy másik résztvevő felvetette, hogy egy UFO-val lehet dolguk: Churchill ekkor az esemény 50 éves titkosításáról határozott. Az eset a testőrt is sokkolta, és minderről csak halálos ágyán, 1973-ban beszélt a feleségének, aki évekkel később mesélte el fiának az esetet.

A Védelmi Minisztérium 1999-es válaszlevele elég hidegen fogalmazott: eszerint mivel 1967 előtt az érdektelenség miatt minden hasonló aktát öt év után megsemmisítettek, ezért esély sincs ara, hogy kiderüljön, mi történt. Más dokumentumok azonban alátámasztják ennek lehetőségét: 1952-ben ugyanis maga a miniszterelnök kért jelentést „a repülő csészealjakról”.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
Férfimagazin rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier