|
A prostitúció és velejáróinak legalitása, magától a törvény alkotójától
2008. november 17., hétfő 19:00
Vitaműsor a prostitúcióról, annak reklámozásáról, illetve mennyire is legális a prostitúció Magyarországon. Minderről a legkompetensebb embert faggatjuk, magát a prostitúció szabályozásáról szóló törvény alkotóját, dr. Bórai Ákost.
A prostitúció és annak anomáliáival kapcsolatosan megszólal még, Földi Ágnes a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, valamint néhány hölgy a szakmából. Sokan tévednek, vagy legalábbis nincsenek tisztában a jelenleg érvényben lévő törvényekkel kapcsolatosan. Szerényen megjegyeznénk, hogy még azok a szervek sem, akik ezen törvények betartatására hivatottak. Egy nagyon aktuális témát is feldolgozunk a Tabu Exkluzív kedd esti adásában, mégpedig a prostitúció megadóztatását.
Beszélni fogunk a dolgozó lányok által kiváltandó vállalkozói engedélyekről, valamint arról is, hogy és milyen körülmények között lehet Magyarországon legálisan folytatni a prostitúciót. Kitérünk a reklámozási törvényre is, kik és hogyan tartják be, vagy sem a jelenleg érvényben lévő jogszabályokat a prostitúció reklámozásával kapcsolatosan. Ez alkalommal is várjuk majd kérdéseiteket a témával kapcsolatban a 06-1-289-00-58-as telefonszámon kedden este 19-21 óráig a TabuTv –ben. Bíztatunk mindenkit arra, hogy akár anonim, tegye fel kérdését, bármilyen bizonytalanság merülne is fel a témával kapcsolatosan.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyerekprostik, kiskkorukprostik, Night Club, bordélyház, prostitúció, albérlet, Szekszárd, Németország, bűnügy, szökés, kínzás, fiatalkorú, Keleti györgyi, tárgyalás, Olaszország, elraboltak, banda, strichel, kitartottság, keleti györgyi, olasz, börtön, előzetes, kitoloncolták, bűncselekmény, körözés, szexuális, kényszerítették, fogvatartották, emberkereskedelem, mexikó, ítélet, büntetés, borsod, montana, laurence, fishburne, prosti, cigi, megégette, prostitucio, bordély, körmend, prostitualt, kurva, turelmi, rona, strici, futtat, rimini, ev, embere, reader, digest, tiger, woods, jamie, taburádió, dér heni, dj szeifert, rádió, zene, hírek,
 |
HOT PR rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|