Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kampányt indít a kormány az egészségtudatos életmódról
MTI
2011. február 22., kedd 15:10
Országos népegészségügyi kampányt indít a kormány az egészségtudatos életmódról "Megnézheted Magad!" címmel, hiszen a felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott.

Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egészségügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a kampány kisfilmjét is, kiemelte: a tárca ebben az évben egyebek közt szembesíteni kívánja az embereket azzal, hogy az életmódjuknak következménye van.

Az államtitkár azt mondta: szeretnének legalább félmillió embert elérni az egy hónaposra tervezett kampánnyal, mely szavai szerint nem kerül a tárcának semmibe.

Szócska Miklós közölte azt is: az egészségügyi tárca egy átfogó szűrési kampányt is el kíván indítani még 2011-ben.

Mint hangsúlyozta, a felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Hozzátette: a daganatos betegségek aránya harminc százalékkal csökkenthető lenne, ha odafigyelnének az életmódjukra az emberek.

Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta: azzal a mennyiségű sóval, cukorral és zsírral, amit megeszünk, sejteni lehet, hogy hatvanévesen hogyan fogunk kinézni. Ez a kampány segíthet abban, hogy odafigyeljünk arra, mit és hogyan eszünk - tette hozzá.

Mint mondta, a kampányfilm az iwiw-en látható.

Arra a kérdésre, hogy miért pont ott, az államtitkár azt válaszolta, hogy a látogatottsági adatok miatt esett a választás erre a közösségi portálra.

A sajtótájékoztatón részt vett Tóth Gabi is, mint a kampány reklámarca. Rajta kívül Gönczi Gábor és Gombos Edina szerepel még a kisfilmben.

Szócska Miklós újságírói kérdésre válaszolva közölte: intenzíven dolgoznak azon, hogy a rezidenskérdést kezeljék.Úgy fogalmazott: az emberi erőforrás-krízis a magyar egészségügy sorsfordító kérdése.

(A Magyar Nemzet keddi számában azt írta: az érdekérvényesítés radikálisabb eszközeitől sem riad vissza a Magyar Rezidens Szövetség, ha a kormány nem áll elő rövid időn belül olyan konkrét intézkedésekkel, amelyek érdemben javítják a fiatal orvosok életkörülményeit.)

Az egészségügyi államtitkár kérdésre válaszolva kijelentette: lesz országos pszichiátriai módszertani központ, a kérdésben kompromisszumra törekednek a szakmával.

Nagy Anna újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a strukturális reformok nem érintik a 65 év felettiek utazási kedvezményeit.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
HOT PR rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier