A szőke ciklon, Molnár Anikó nem mindennapi elfoglaltságot talált magának. Anikó portugál származású kedvesével élő erotikus showra készül. Anikó párja, mint arról már korábban sokan tudomást szerezhettek vetkőzésből él, akihez a jelek szerint Anikó előszeretettel csatlakozik. Az egykori villalakó lány testvére is vetkőző táncosfiúként keresi a kenyerét. Anikó és párja Angelo a jelek szerint, nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is egymásra találtak.
Zárt ajtók mögött, nézők nélkül vették fel Anikó és Angelo erotikus táncát a Claudia show-ban, az egykori Nagy Ő még kissé szégyellős.
– Az volt a feltételem, hogy üres stúdióban vegyék fel a táncunkat, mivel még sosem táncoltunk közönség elôtt, és nagyon izgultunk – mesélte Anikó. A ruhánk előző nap készült el, a fáklyás részt, pedig éjjel próbálta el először Angelo. Valódi közönség elôtt a napokban léptünk fel először, Szerbiában.
Az előadás elôtt mindketten hihetetlenül izgultak, de az 1500 fős közönség lelkesedése hamar lázba hozta a táncosokat.
.jpg)
– Nagyon meglepődtem, ugyanis a vendégek régi ismerôsként üdvözöltek, és nagyon kedvesek voltak. Amikor még az öltözőben voltunk, a személyzet egyenként bejött, és autogramot kért. Sokan szerették volna, ha készül közös fotó, ezért a mûsor végén mindenki odajöhetett, hogy kedvére fényképezzen. Sokan voltak, akik csak velem akartak szerepelni a fényképen, de akadt olyan lány, aki csak Angelóval – magyarázta az egykori VV-s, aki hozzátette: egyikük sem féltékenykedett, hiszen tisztában vannak vele, hogy ez a munka velejárója.
– Meg tudom érteni a csajokat, hiszen Angelo valóban nagyon jó pasi – nevetett Anikó. – De tökéletesen megbízunk egymásba, mivel egyikünk sem ad okot az ellenkezôjére – árulta el Anikó.
Mint megtudtuk, a Claudia show-ból Anikóék kihagyták a legpikánsabb jelenetet, ugyanis az előadás végén a szôke lány megszabadul minden ruhadarabjától, még a bugyijától is.
Bata Kata Borsonline.hu