Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Öt év után újra Csendül a nóta!
2009. április 25., szombat 15:37
Húsz énekes jelentkezett a Csendül a nóta elnevezésű magyar nóta éneklési verseny szentlőrinci döntőjére, amelyet 2009. május 10-én tartanak majd a szervezők a Szentlőrinci Művelődési Központ szabadtéri színpadán.

A verseny öt évente kerül megrendezésre, idén a Magyarnótaszerzők és -énekesek Országos Egyesülete Debrecenben, Budapesten és Szentlőrincen tartják az elődöntőket. A versenykiírás szerint 18 és 40 éves korú énekesek jelentkezhettek. A polgármester kiemelte, a város fontosnak tartja az egyesülettel történő együttműködést, és a szervezési munkálatokban való aktív közreműködést, hisz 2010-ben, az EKF-programok keretében kerül sor a verseny gálájára, ahol a győzteseken kívül a legnevesebb magyar nótaénekesek is részt vesznek.

A verseny szentlőrinci elődöntőjére nem csak Magyarországról, hanem többek közt Ausztriából, Romániából, Szlovákiából és Németországból is érkeznek majd versenyzők. A zsűri tagjai igen nívósak, így biztosak lehetünk abban hogy a gyönyörű nótaénekesek helyezései méltóak lesznek majd a tudásukhoz. Az ítészek többek közt a Magyar Rádó, a Duna Tv és különböző egyesületek munkatársai, de találhatunk köztük Kossuth-díjas és Kiváló művészeket is. Az a sokoldalú Nógrádi Tóth István is helyet kapott a zsűriben, aki több oldaláról is alaposan ismeri már a szakmát. István dalénekes, a verseny főszervezője és a Nóta Egyesület elnöke már korábban vendégeskedett a Tabu Tv-ben, ahol a magyar nóta jövőjéről beszélt.

A Csendül a nóta szentlőrinci díjátadóra szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők, 2009. május 10-én, 14 órakor a Szentlőrinci Művelődési Központ szabadtéri színpadán, rossz idő esetén pedig az Ifjúság úti sportcsarnokban. Az első helyezettek pénz és tárgyjutalmak, valamint lemezszerződések lesznek. Jegyek elővételben kaphatók a Szentlőrinci Művelődési Központban, amit a 06 73 570-140-es, vagy a 06 73 570-141-es számon érhetnek el. Találkozzunk a nótaversenyen!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
HOT PR rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier