Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Piramis- Őszintén akarok élni.
2008. oktober 13., hétfő 16:10
A két évvel ezelőtti Aréna koncert után a Piramis tagjai közt teljesen megromlott a viszony. Som Lajos és Révész Sándor örökös vitái örökre elmérgesítették a helyzetet. Révész kijelentette többé nem hajlandó Sommal egy színpadon állni, részéről befejeződött a zenekar története.

 A megmaradt tagok nem hagyják annyiban, és Piramis Plusz néven tovább zenélnek.
A TabuRádió adásában  (kedden este 19 órától-21 óráig ) élőben zenél az újból összeállt Piramis együttes. Új énekesük Csoki az egykori Manhattan együttes énekese. A sors fintora, hogy Csoki kedvence gyermekkorában a Piramis együttes volt. Vörös Gábor basszusgitáros az Ossian zenekarból érkezett.

Az első koncert 2009.március 6.-án lesz Budapesten a legnagyobb Piramis slágerekkel, látványos előadásban. A fiúk nem zárkóznak el Som Lajos visszatérésétől. De sajnos a művész úr rossz egészségi állapota miatt kórházba került…  „Őszintén akarok élni” című számuk szellemében a zenekar, most új életet kezd.

Hogy foghatom, hol hallhatom az adást? Katt ide:  >>>     <<<Taburádió>>>
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
HOT PR rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier