|
Olcsóbbak a lakások
2012. január 11., szerda 18:00
Míg tavaly év elején a kilakoltatási moratórium feloldása körüli bizonytalanság fékezte a lakáspiacot, év végére a végtörlesztés már felpörgette az eladásokat. A rugalmas árképzés immár a befektetőket is újra előcsalta, szeptemberhez képest 10 százalékkal nőtt az arányuk, így az év végén a vevők 28 százaléka már ebből a körből került ki − írja a Napi Gazdaság a Duna House elemzése alapján.
Márciusra, a moratórium feloldásával kapcsolatos részletek ismertté válásával a havi értékesítés országosan 6-7 ezerre állt be, ami az utolsó két hónapra 8,5 ezerre emelkedett. A DH 80 500-ra becsüli az összes 2011-es ingatlantranzakciót, ez mintegy 10 százalékos visszaesést jelent az előző két évhez képest.
Tavaly a nyugat-magyarországi és a budapesti panelek ára esett a legnagyobb (23, 24 százalék) mértékben, a legjobban a fővárosi téglaépítésű lakások tartották az értéküket. A főváros legnépszerűbb célpontjai egész évben a XI. és a XIII. kerületek voltak, majd a belváros és az azt határoló többi kerület következik a sorban. Az országos átlagár 11,068 millió forint volt, ami 206 ezer forintos négyzetméterenkénti árat jelent.
Minden harmadik vevő a harmincas korosztályhoz tartozik, és a vásárlások harmadában a fiatalok első lakásukat szerezték meg. Az utolsó negyedévben minden harmadik eladó végtörlesztő volt.
Az év végén a budapesti panelek ára újabb mélységi rekordot döntött, nominálértéken 77, reálértéken 64 ponton áll. A téglalakások indexe felfelé görbül (91/76 pont), de 2011 első félévét is figyelembe véve ez nem trendforduló, csak a gödör aljáról való visszapattanás − szögezik le az elemzők. A végtörlesztő eladók a budapesti házak árát kezelték a legrugalmasabban, amelyeket 10 százalékos árcsökkentés, majd további 9 százalékos alku eredményeként tudtak csak értékesíteni.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, házkutatás, lopás, zombi, idősotthon, kutya, viadal, rendőrség, Szima Judit, TMRSZ, csalás, sikkasztás, vádemelés, árverés, adós, hitel, schmitt, lakás, villa, áder, autó, védelem, testőr, bölcsőde, ferencváros, építés, Max Payne 3, Rockstar Games, Auchan, Cora, felvásárlás, garázs, tűz, gázpalack, Mezőcsát, kulcs, gyilkosság, sírkert, betörés, Budapest, lakásfeltörés, bérlés, csőd, állam, nádas égett, jászságban, gázrobbanás, Berkesz, családi ház, halálos, Arany Alkony, működési engedély, idősek otthona, Chelsea, foci, José Mourinho, London, Jobbik, gazdálkodás, hiba, ÁSZ, Csongrád, arad, románok, busz, árokba csúszott, támadt, renőrök, tört, zuzott, halálos ágy, lakástűz, dunakeszi,
 |
Ingatlan rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|