Share on Google+
2015. július 1.,  szerda
NAPIKorzó

Urbánszki László: Nyugat vége 4. részlet

A valamikori Pest területén összesen öt törzs élt, talán kétezer ember, és a belvárosiak számítottak a legszegényebbnek közöttük. A területek között két-háromezer lépésnyi határmezsgyét hagytak, amely sehová sem tartozott. A közösségek általában jóindulatú elnézéssel viseltettek egymás iránt, bár voltak hallgatólagosan kialakított szabályok. Senki sem bántotta a cserélni akaró, hat-nyolcfõs csoportot, ha nappal közelített, elõre jelezve szándékát. Ha azonban éjjel osont át valaki, akkor rablónak tekintették és elvágták a torkát.
A Belvárosiak törzse nagyjából az õsi Könyves-Hungária-Róbert körutak és a Duna közti területen élt, bár birtokolták a Népligetet is. A négy erõsebb, népesebb külvárosi klán nagyon komolyan vette a belváros felõli határait. A senki földjén kevesen éltek, fõleg törvényen kívüliek, kitaszítottak, akiket elüldöztek valamilyen komoly bûn miatt. Ha a köztes részen maradtak, valameddig eléldegélhettek, ha továbbmentek az idegen klán lakhelyére, akkor a legtöbbször rabszolgák lettek, bár az is elõfordult, hogy átengedték õket. Vagy megölték. Mikor, mihez támadt kedve a vezérnek, a harcosoknak. A Margit-szigetért komoly harcok folytak a budai törzsekkel, végül egyiküké se lett. Ezeken a semleges területeken elõfordultak nagyobb vadak is, vakmerõ fiatalok néha cserkeltek itt, bátorságukat bizonyítandó, de a józanabb, idõsebb lakosok elkerülték. Természetesen a szûkebb esztendõkben felnõtt vadászok is jöttek ide, és ha találkoztak a szemközti oldal embereivel, bizony meghaltak néhányan. Ugyanez történt a rossz oldalon halászókkal. Nyilak röppentek, lándzsák fúródtak a férfihátakba. Néhány kunyhóban ilyenkor hangos sírással búcsúztatták a hiányzó családfõket. Az épen maradtak késõbb újra próbálkoztak. Amíg el nem fogyott a zsákmány… vagy az ember. Ilyen volt ebben az idõben a férfisors!
A gazdagabb idõkben nyár elején és õsszel vásárokat csaptak, elcsereberélték értékeiket. Alacsony volt a közösségekben élõk száma, és hajdanán egy bölcs törzsfõ felismerte, a közeli rokonok házasságából nem sok jó származik. Látva a sok kacskakezû, dongalábú szerencsétlent, az írástudó öregek utána olvastak féltett könyveik között a miértekre, és meghozták a döntést. Közeli vért tilos keverni! Azóta évi kétszer, a nagyvásárok alkalmával az apák beküldték a kerengõbe féltett kincseiket. A lányok kart karba öltve, csivitelve, kacarászva sétáltak belül, a kidüllesztett mellû fiatal férfiak kívül az ellenkezõ irányba. Ebéd után minden menyecskénekvaló visszatért a szüleihez és várta a látogatókat. Elõször a legények érkeztek, apró ajándékokkal, illemtudóan elbeszélgettek a családdal, majd elmentek. Távozás után néha összeverekedtek egy-egy kapósabb teremtésen, bár a virtuskodó ifjakkal máskor is megesett, hogy összeugrottak. Akinek tetszett a lány, komolyak voltak a szándékai, az visszaküldte az apját alkudni. Bõséges években többet, szûkösebbnél kevesebbet fizettek. Néha kacagott a boldogságtól a menyecske, hisz kiszabadult az apja uralma alól, máskor sírt, mert félt az ismeretlentõl. Egyikük szeretõ, dolgos férfit kapott, másokat véresre vert az uruk, vagy egy kosár halért árulta a cimboráinak. Ilyen volt akkoriban a nõi sors.

 

Miközben Árpád kibelezte, gondosan megnyúzta a zsákmányt, teljesen feljött, és melegen sütött a nap. Az ifjú vadász jólesõen sütkérezett a fényében, de még inkább azokban az elismerõ pillantásokban, amelyekkel a kondérokban rotyogó hús illatára elõbúvó nemzetségtagok illették. Szóban kevesen dicsérték, bár az ékesszólásáról híres, öreg Kálmán helyettük is megtette.
– Nocsak, nocsak, gyerek! Nemrég még anyád pendelyében kergetted a bolhákat, miközben szoptatott, most meg a Szigeten mászkálsz! – kiabálta neki a könyvek gondozója. – Ha komolyabban serkenne a bajszod, azt hinné az ember, talán férfi vagy. Lehet, hogy nem csak eszed van, de vadásznak is megfelelsz?
Árpád vigyorogva hallgatta a nagytekintélyû öreget, tudta, a látszólagos lekicsinylés mögött igazi elismerés rejtõzik. Szerette a könyvtudót, pedig sokszor rettegett, amikor meglátta. Kálmán volt a vezetõje annak a négy embernek, akik Álmos vezér parancsára a könyvtárakat bújták és a Belváros népét oktatták írás-olvasásra. Õk válogatták ki a törzs jó eszû fiataljai közül azokat, akiknek évi egy-két könyvet, jegyzetet el kellett olvasni, és emlékezetében megõrizni. Természetesen nem szó szerint, csak a fontos adatokat. Felkészültségüket rendszeresen ellenõrizték is, és jaj volt annak, aki valamit nem tudott! Álmos vezér állt a tudós öreg mögött és ennivaló megvonással, de akár korbáccsal is büntetett, ha valaki rosszul teljesített. Árpád is megkapta a maga adagját koplalásból, korbácsból, de megszerezte a kellõ tudást. Tizenketten voltak a fiatalok, és majd száz könyvet kellett ismerniük. Õk tizenheten õrizték a régiek tudományának a javát. Árpád a fémeket kapta. Ismernie kellett a fõbb tulajdonságaikat, melyik mire való és hol található. Tudta: rezet földalatti vezetékekben, a régiek lakásának falaiban lelhet, és le kell égetni róla a külsõ réteget. Ólmot némelyik téglaház falában, ahol vizet vezettek vele az õsök, és az öreg nyomdák pincéiben. Praktikus tudás volt, ötvözte az elõdök olykor érthetetlen és túlbonyolított ismerethalmazát a klán tapasztalataival. A rendszert még valamelyik, az idõk mélyén élõ Belvárosi fõnök ötölte ki. Írástudók faggatták a romok között kutakodó embereket és jegyezték fel, hol mi található. Kálmánék figyeltek arra is, hogy a kiválasztott téma érdekelje a fiatalokat, és a megszerzett ismereteket hasznosítani is tudják. Árpád a kovácsokkal dolgozott, Botond barátja a gombatermesztõkkel, mert errõl õ tudta a legtöbbet. Az öt férfi válogatta ki a használható könyveket, melyeket aztán féltve gondoztak, õriztek. A praktikus, használható tudást vadászták, abból is a könnyen érthetõt. Irodalmat az esti tüzek mellett hallgattak, amikor Kálmán és négy társa, akik a törzs regösei is voltak, felolvastak az elõdök kalandjaiból. Fõleg a történelmi regényeket vették sorra, hiszen az akkor élõk tettei, élete majdnem olyan volt, mint az övék. Nagyon sokat tanultak abból, hogy megbeszélték az ismeretlen dolgokat, mint például páncél, fokos vagy vízimalom. Mindenki elmondta a véleményét és a legvalószínûbbet fogadták el igaznak.
Létezett egy írás, melyet olyan sokszor olvastak fel, hogy szinte mindenki kívülrõl fújta. A romlás története volt ez: Az emberistenek világának vége.
Forrás: Urbánszki László
még több Korzó
Robert Mee meghökkentő dolgot talált a tengerparton, néhány kilométerre onnan, ahol 27 évvel ezelőtt..
A kultúráért felelős államtitkár jelentette be a baranyai megyeszékhelyen. Az összeg egy 30 millió..
Írások Boér Péter Pál tollából
Írások Urbánszki László tollából
Néhány spoileres szó a filmrõl, és annak apropójából.
Írások Urbánszki László tollából
még több hír
NAPIbulvár
Remek volt a sminkje, jó ruhát választott, és kifejezetten előnyös volt Rogán Cecília frizurája is a..
A sokszor ridegnek tűnő Victoria Beckham elképesztően keményen dolgozik azon, hogy a felépített..
A műsorvezető szereti teljesen lefoglalni magát. Két gyermek mellett ez nem is olyan lehetetlen. Most egy..
NAPIAktuális
A Tesco nem tartotta be az időpontot az adatok elküldésével, így a dolgozók határozottan fognak..
"Ön egyetért-e a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazással?"..
Hétfőn tovább fokozódik a hőség és a héten minden nappal csak egyre melegebb lesz.
NAPIsport
Hosszú Katinkát még a vizes vb utolsó napján is ünnepelhette a közönség, 400 méter vegyesen..
A Nemzeti Sport információi szerint az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata ma jelenti be, hogy..
A 13 éves ráckevei motokrosszos megnyerte a hollandiai Arnhemben a szuperkrossz Európa-bajnokságot.
kapcsolódó
24 óra
CSAK RÖVIDEN
aktuális
?
KATEGÓRIÁK
siccpasik
napiászonline
Kövess minket!