A hazai szociális háló

Én saját magamat tartom el, de ha itthon vagyok, édesapám nekem is segít. Tatabányán, sőt tanulmányaim során Sopronban sem láttam olyan intézményt, amely által a sérültek nappali tagozaton tudnának tanulni. Ez azért is fontos, mert megigényeltük az árvaságit, amit én megkaptam, mert nappali tagozaton folytatom tanulmányaimat, de testvérem nem. Kértük az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot, hogy legalább méltányossági alapon had kaphassa, hiszen az intézményben gyógypedagógus foglalkozik vele... A válasz két év múlva. Igen, jól olvassa....KÉT ÉV múlva kaptuk meg. Elkeverték a papírokat. De persze telefonhívásokra, e-mailekre semmiféle választ nem kaptam. Majd amikor megkapták a kb. 20 levelemet, melyben leírtam, hogy amennyiben választ nem kapok, a médiához fordulok, hát megjött a válasz. A válasz, hogy átküldték az illetékeseknek. További pár hónap múlva megjött a válasz, hogy testvérem nem kaphat árvaságit. Nos, a válaszra, szerintem legalábbis nem két évet kéne várni, valamint, hogyha munkaidőben csörög a telefonjuk, vagy e-mailt kapnak, akkor válaszoljanak, vagy vegyék már fel a telefont. Hát ebből egyik sem következett be. De kaptunk egy nagyon kedves levelet a médiafenyegetésesre, hogy elnézést a kellemetlenségért. Hát köszönöm szépen. Ez lenne a magyar szociális háló, amikor is az interneten fent vannak a telefonszámok, az e-mailcímek, a címek, és hát úgyszólván nem is foglalkoznak vele... Számomra ez felháborító. Ez diszkriminációnak minősül, hogy testvérem csak azért, mert súlyosan fogyatékos személy, azért nem kaphatott árvaságit.

Tetszenek tudni, a rokkant járadékot, vagy a fogyatékostámogatást csak 18-életévét betöltötten kaphat. Most töltötte be. De mi van azzal a két évvel, amíg nem kapott semmit. Az államnak nem kéne rugalmasabbnak lennie? Nem a saját hibájából nem tanult tovább, csak azért nem, mert a betegsége, az állapota ezt nem teszi lehetővé. Az ilyen fiatalokkal ki foglalkozik? Az illetékes szervek nem, az önkormányzat nem, az állam nem. Akkor ki? Csak a család. Akik majdnem belerokkannak abba, hogy a családot ellássák, a beteg gyermeknek mindent megadjanak, ugyanakkor, ha van, akkor a többi gyermek ne érezze azt, hogy ők mások. Tudják szociálpedagógusnak tanultam, és idén váltottam gyógypedagógiára, mert számomra fontosak ők. Nekem nem csak statisztikák, hanem élő emberek. Akiket ugyanúgy lehet szeretni (ha nem jobban, hiszen ők sokszor szeretetteljesebbek, mint az egészséges emberek), mint egészséges társaikat. Ezeknek a pénzügyeknek pedig nincs, ki utána nézzen. A bíróságon az egyik megkérdezett bíró sem érti, hogy Gábor miért nem kapott árvaságit. Nos, akkor kinek kell értenie? Én tanultam jogot, de az, hogy úgy válaszoljanak egy levélre, ami tele van paragrafussal nem jó. Nem csoda, hogy számos ember inkább kimegy külföldre.

Mi lenne, ha egyszer egy politikusnak kéne az átlagember fizetéséből megélnie? Olyan jó reklámfogásokat ismernek, de mégsem tesznek semmit az átlagos emberekért. Bezzeg ők hazaviszik a milliós fizetésüket. Nekünk meg az árvaságit sem hajlandók kifizetni, és még dolgozni sem szándékoznak. Szeretném, ha erről az esetről minél többen tudnának, mert nem mi vagyunk az első, és nem is az utolsó "áldozat", akik a szociális hálóba beleestek. És mindezt azok az emberek szívják meg, akiknek a megélhetés is gondot okoz, valamint azok a sérültek, akikre elméletileg figyelnek? Ugyanakkor a társadalom kilöki őket. Szeretném, ha ennek utánajárnának, mert szeretném, hogyha valaki kiállna a sérült emberekért. Remélem, nem kérek sokat. Csak azt, hogy járjanak utána, és hogy valaki álljon már ki Értük!!!