Ballag már a vén diák...

Az iskolák környéke zsong, mint a méhkas, rengeteg ünneplőbe öltözött hozzátartozó, szekérderéknyi virággal a kezében várja gyerekét, hogy az iskolai tanulmányok befejezéséhez a ballagási ünnepséghez virágcsokorral lássa el.
Örömteli esemény ez a nap, mert a vállalt feladatot a nagy többség sikerrel teljesítette, vagy teljesíteni fogja és kilép az úgynevezett nagybetűs életbe.

Nekem is egy kis nosztalgiázásara szottyan kedvem, látom magamat, amint az utolsó köröket rovom az iskolaudvaron, az utolsó szavakat mondom az osztálytársaknak, akikkel 4 évig szorosan együtt voltunk, és emlékszem, hogy hiába vártam már ezt a napot, de megkönnyeztem az elválást.
Nagy reményekkel vetettem magam bele az életbe.
Az élet régen teljesen más volt, nem volt ennyi puccos ember, ennyi puccos ballagási ebéd, mégis valahogy minden sokkal kiszámíthatóbb és egyértelműbb volt, mint most.

Ha a végzőst nem veszik fel az egyetemre vagy főiskolába állami tagozatra, eleve már hátránnyal indul az akinek a boros tandíjat a szülei nem tudják kiizzadni, mert a saját megélhetésükért is mindennapi harcot folytatnak.
A gyakorlatlan pályakezdőnek a munkaerőpiac világába legalább olyan nehéz bejutni mint a 40 évet betöltöttnek,mert ugye nincs szakmai gyakorlata, na de hát ha most végzett ugyan hol szerzett volna, vagy netán szülni fog ha nő az istenadta, és az a fránya gyerek beteg lesz sokat.

Na szóval a nagybetűs élet leginkább mostanság inkább hatalmas pofonokat osztogat mint jót a többségnek.
A diplomás kezdők sincsenek sokkal rózsásabb helyzetben, de ők egy újabb diploma és nyelvtudás megszerzésével talán nagyobb sanszot kapnak. Persze az sem egy utolsó szempont, ha némi összeköttetéssel rendelkezik a kedves szülő, mert akkor csemetéjének nagyobb a bejutási esélye a munka világába, ha nem akkor a munkanélküliek boldogtalan táborát gyarapíthatja, munkanélküli járadékot ugyan nem kap, és állásajánlatokkal sem igazán bombázzák a magas munkaügyi hivatalból, de hát segíts magadon, az Isten is megsegít.

A nagybetűs életbe kikerülés sokszor felfogható a pszichológiai erőpróbának, és talán így lehet elviselni az ezzel kapcsolatos negatív hatásokat. A szülői háttér is sokat jelent, már ha nem mindkét szülő munkanélküli, ha igen akkor sajnos az egész család reménye is elveszik, hogy legalább a gyerek kenyérkeresővé válik, és egy kicsit sikerül a nyomor szorítását enyhíteni.

Na de ettől még sziporkáznak a réten a sokszínű virágok, megérhettem még hogy látom felkelni a napot, gyönyörködhetek a naplementében, az élet apró örömöket is ad, és juszt se engedem, hogy a rosszkedv eluralkodjon rajtam, vagyis pozitív gondolkodás mindig, vagy ahogy drága nagymamám mondta ne félj gyermekem, majd a jó Isten megsegít, ha pedig mégsem, akkor én segítek magamon ahogy tudok. Minden gödörből előbb utóbb ki lehet mászni vagy létrával, vagy segítséggel.