Hízunk. Az egyre terjedő kövérség a fejlett társadalmak népbetegsége. A bőség zavara, szoktam mondani. Eleinte elkápráztatott bennünket a sok újfajta termék, az importált ínyencségek, de ma már megszoktuk a nagy választékot, meg is követeljük. Épp ezért hízunk. Mindent megkaphatunk, amit csak akarunk. Bár pénztárcánk határt szab, azért az olcsóbb változattal is beérjünk, csak falhassunk. Eszünk, iszunk alkalomszerűen is, nem azért hogy éljünk, azért élünk, hogy ehessünk.
Mi lehet az ok?
Persze nem ilyen egyszerű ez a dolog. Sőt. Nagyon is összetett. Hiszen több száz évvel ezelőtt nagyon keményen meg kellett dolgozni a napi betevőért, kalóriaégetéssel nem is volt gond. A hájasság csak az uralkodó osztályt érintette, a jómódúakat.
Manapság a nagy átlagnak már nem kell keményen megdolgoznia az ételért. Vagy épp az a gond, hogy kicsi a kassza. Az egyik oldalon falás, a másikon egészségtelen olcsó ételek okoznak problémát. A mozgáshiány csak rátesz egy lapáttal, sokunk inkább tv nézéssel tölti az idejét, sem mint sétálna egy jót. Sok családban a gyerekeket sem ösztönzik mozgásra, elég gond a megélhetés miatti küzdelem, vagy a jómód adta játékokat, műszaki csodákat nyúzzák a lakásban. A bevitt, sokszor óriási kalóriafelesleget a szervezet pedig szépen elraktározza.
Gyalogolni, cipekedni nem szeretünk, ezért az autózást is túlzásba vittük.
Táplálkozási szokásaink teljesen átformálódtak. Állandóan rohanunk, a régi menzás kaják megszűntek (nem voltak azok olyan rosszak és nem hizlaltak), s bár megjelentek a piacon a házhoz szállító cégek, sokunk nem tudja megfizetni.
Mit eszünk helyette? Amit a reklámok szövegelnek. Kapj be egy csokit és már nem is vagy éhes. Keksz, chips, cukros, szénsavas vagy rostos üdítő hegyek. A hiedelemmel ellentétben, a sok rostos üdítő sem tesz jót. Semmi sem tesz jót, ha túlzásokba esünk. És pont ez a probléma, a mértékletességet a sutba vágtuk. Kiegyensúlyozott táplálkozásunk a múltba veszett. A gyerekek gyorséttermek étlapjain nőnek fel és híznak el. Lusták vagyunk nekik tízórait csomagolni? Túlsúlyos felnőttek nem törődnek utódaik súlyával, tömik saját súlyfölöslegüket okozó ételekkel, édességekkel őket. Mozogni ők sem szeretnek, így gyerekeiket sem ösztönzik erre.
Alultápláltság? Érdekes...Egyszer a játszótéren megszólítottak, kisebbik fiam másfél éves lehetett akkoriban. A csaj igencsak duci volt, a gyerekén már látszottak az elhízás tünetei, majd kétszer olyan nehéz lehetett, mint vele egyidős kisfiam, ráadásul magasabb sem volt nála. Az anyuka közölte velem, hogy a gyerekem alultáplált. Csak néztem nagy szemekkel és nem hittem a fülemnek.
Te jó ég, a normális testsúly már alultápláltságnak számít? A gyerekem olyan mozgékony volt és az ma is, hogy az utána való futkorászás alatt fogytam le terhességi súlyfeleslegemet. A játszótéren sem azt látom, hogy a szülők együtt mozognának a gyerekekkel, hanem csak ülnek, néznek, és igyekeznek egyhelyben tartani csemetéiket, nehogy fel kelljen kelniük a padról. Ez aztán a mozgás. Hajrá!
Az említett anyuka gyereke azóta már elhízott. Figyelemmel kísérhettem ezt a folyamatot, ahogy évről-évre kövérebb és kövérebb lett. Bár anyja igyekezett, sportolni is járatta, a fogyás még sem indult meg. Miért is? Mert otthon a szekrény tele van olcsó édességekkel, mert a gyerek sokat eszik gyorsétteremben, sok a tészta, kevés a gyümölcs, „háromnapi” hideg kaját csomagol neki egy napra az iskolába sütivel, csokival, cukros üdítők, cola kíséretében, szegény éhen ne halljon.
Most biztos azt gondoljátok, minek okoskodom, én sem lehetek tökély. Hát nem is vagyok. Ráadásul nagyon is édesszájú, és volt olyan korszakom, mikor az ideális 60 kg helyett 72-80 kg körül mozgott a súlyom. (Lánykoromban 56 kg-ot nyomtam, de egyáltalán nem célom erre visszafogyni. Azért, mert testünk szülés után megváltozik, legtöbbünknél már nem lehet egészségesen visszaszerezni. Nem is szabad.) Ezek az időszakok terhességeim alatt, után és között voltak. Ma is elcsábulok, rohamszerűen tör rám a csoki utáni vágy és nem is állok ellen. De nem eszem minden nap, és nem tartok otthon sem édességet, sem üdítőt. Ha a gyereknek eszébe jut és kér, hát veszek. De hónapok telnek el, mire megfordul nálunk a lakásban egy chips, vagy hamburger, mert én sütöm azt is, jól megtömve zöldségekkel, és vizes zsömlét pirítok hozzá. A meleg szendvics és a pizza is ritka vendég. Átlagban fél kg kenyér és 4-5 zsemle fogy el naponta. Sok tejet iszunk. Gyerekeim szeretik a gyümölcsöket, első helyen az alma és a banán áll, de dinnye, eper, barack, szőlő is jöhet minden mennyiségben. Zöldségek: itt már taktikáznom is kell néha, de a paprika-, uborka-, hagyma- vagy paradicsom-fogyasztásunkkal nincs gond, főzelék és leves ügyben kell csak ravaszkodnom. A zsíros kenyér hagymával mennyei, csak itt sem szabad túlzásba esni. Meg lehet enni a pirítóst is vajjal, fokhagymásan, citromos teával kísérve. Tojás százféleképpen. Kiegyensúlyozott húsevéssel, visszafogott tésztafélékkel minden rendben lehet mindenkinél.
A mérték a lényeg, a nassolás az ellenség, az ízek miatt ne együnk.
Fontos a testmozgás!
Sportolnunk kellene? Igen kellene, de nem mindenkinek van rá ideje, vagy 12-16 óra munka után energiája. Bőven elég egy kiadós séta, a test számára ellazult, teljesen más mozgás, amit nem a fárasztó ülő vagy álló munka kényszerít ránk. Egy kis labdázás a gyerekekkel, vagy fél óra biciklizés, amilyen gyakran csak tehetjük, csodát tesz.
Ez a csoda azonban lassú. És ez a lényeg, a lassú fogyás. De felgyorsult életünkben mindent azonnal akarunk, és eljött a bulimia, az anorexia és egyéb táplálkozási rendellenességek korszaka. Sokan küzdenek a túlsúly okozta stresszel, azonnal és sokat akarnak fogyni, hát koplalnak, állítólagos csodaszerekkel tömik magukat, végletekig kínozzák, szipolyozzák testüket. Kiéheztetik, majd újra megtömik, vagy megvonnak tőle mindent. Szervezetük bírja, ameddig bírja, s van, hogy feladja. A bulimia következtében a sok hánytatás miatt a nyelőcső kilyukad, az illető pedig belefullad saját hányadékába. Az anorexiások felélik saját szervezetüket, testük önmagát eszi meg. Kövér ember is „halhat éhen”, mivel sokszor a hiánybetegségek okoznak végzetes problémát. A súlyprobléma pszichikai probléma, a megszokások berögződésének következménye. Az agyunk irányítja az evést, uralkodnunk kell magunkon. Ha unatkozunk, eszünk. Foglald el magad! Találj egy hobbit, de az ne az evés legyen! Ne ülj a lakásban órák hosszat, nem kell háromszor kitakarítani, vezető szerepünket a tv nézésben fel kellene végre adni, inkább menj a szabadba sétálni, kirándulni, kiállításokra vagy múzeumba nézelődni, szórakozni, táncolni. Hiszen egy végigtáncolt éjszaka nem csak megmozgat, de méregtelenít, zsírt éget. Akkor az igazi, mikor az emberről szakad a veríték.
Ne éld munka után az unalmas hétköznapokat, mert ez megöl. Társas kapcsolatok, családi programok, ez az élet értelme, a mozgató rugója. Ha testünk és lelkünk összhangban van, akkor minden sokkal könnyebben megy.
Küldje el ezt a cikket |
Nyomtatás
A lap tetejére
