Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni...
krónikás
2009-02-17 12:43:00
Még soha sem volt olyan találó ez a szállóige, amit Salamon Béla szájából hallottam, egy régi magyar filmben, mint most.
Ez az eszmefuttatás jutott eszembe Draskovits miniszter úr kapcsán, aki egy egyszerű jogi diplomával, már volt miniszter, államtitkár, bankelnök, volt már minden a mondás szerint csak akasztott ember nem. Ő a magyar kormány jolly jokere. Vajon ennyire jó szakember lenne, vagy esetleg a hiányzó szaktudást azzal pótolná, hogy leváltása esetén elmondana egy-két emberről olyan
infót, amiből hatalmas botrány lenne? (Ezekhez könnyen hozzájuthatott)
A mai világban elsősorban ez a jellemző. Itt lent is a szaktudást, nyalással, vagy könyökléssel pótolják sok esetben. Ez ugyan nem bocsánatos bűn, de még a kisebb embereket meg is lehet érteni, hogy féltik az állásukat, és a farkastörvénynek ezt a nemtelen fajtáját válasszák, mert munkahelyre bejutni manapság nagyon nehéz.
Az átkosban ez nem így volt, ott sok volt a mondvacsinált munkahely,mondják, ami lehet hogy így igaz, de a munkanélküliek sem ingyen vannak. Akkor is voltak ilyen emberek, de sokkal kevesebben, mint most, mert biztonságban voltak, volt munkájuk.
Draskovits Úr a miskolci mozdonyszőke bűnözés kapcsán került előtérbe ismét, szerinte ezt nem szabad kimondani. Itt élek és én ezt saját bőrömön is tapasztalom. Attól azonban, hogy a homokba dugja a fejét még a tény az tény marad.
Nem minden mozdonyszőke bűnöző, vannak olyanok, akik becsületesen dolgoznak, de azokról nem is lehet hallani a médiában.
Ha már ilyen tökéletes szakember talán tárcát kellene neki adni a Foglalkoztatási Minisztériumban, hátha kinőnének a magyar földből azok a külföldieknek potom pénzért elherdált vállalatok, amik most biztos megélhetést biztosítanának az embereknek. (Nehézipar, cukorgyárak, üveggyárak)Na de ez őt cseppet sem érdekli, a brazil gépsor jogait nagyon tiszteletben tartja, a kötelességeikről nem beszél, mi a magyar kisebbség, nekünk pedig már jogunk, szinte egyáltalán nincs csak kötelességünk, na meg lyukas gatyánk.
Na de sebaj, neki soha nem lesznek anyagi gondjai, ő már bebetonozta magát az állásokba, inkább felfelé buktatják, nehogy kinyissa a száját és elkezdjen beszélni...