Ne menj oda a nyitva tartás kezdetére!
Akkor vannak a legtöbben és ugye, egy „szőke nő”, általában elkésik. A legjobb, ha az ebédidő előtt kicsivel mész előbb, mint amennyi az ügyed intézésére kell, mert addigra a tömeg nagyja elvonul. Ráadásul az ügyintézők már alig várják, hogy ebédelni mehessenek. Ilyenkor kicsit jobban belehúznak, hogy minél előbb szabaduljanak tőled. Ezért kell minden okmányt és iratot vinni, hogy ne tudjanak lerázni azzal, hogy hiányzik valami.
Amikor sorra kerülsz, akkor jön a színjáték! Először is kedvesen mosolyogva, amolyan „én egy gondtalan, naiv, született szőke vagyok” arckifejezéssel lépj oda! Ne rohanj, csak légy határozott! Még mindig mosolyogva, jól hallhatóan köszönj! Ha mázlid volt, akkor előtted egy arrogáns, nagy hangú, tuskó ügyfél volt, amitől az ügyintéző éppen a legmorcosabb rossz kedvében van. Ilyenkor még egy kis együtt érző, szomorkás félmosolyt is küldhetsz felé, amikor rád pillant. De csak röviden, nehogy úgy érezze, hogy szánalmasnak találod!
Játszd meg a tájékozatlant!
Amikor elmondod, hogy mi járatban vagy először félénken valld be, hogy nem tudod, mi a menete a dolognak. (Ami persze nem igaz, hiszen már mindennek utána néztél és minden iratot magaddal hoztál.) A hivatalnok ekkor gépiesen sorolni kezdi a már ezerszer elmondott mondatokat, amiből persze semmi újat nem tudsz meg, ha alapos voltál az előkészületek során. Viszont remek lehetőség, hogy fokozatosan elnyerd a jóindulatát: ő magában - miközben kívülről fújja az unásig ismételt információkat, - arra gondol, hogy megverte a sors, hogy megint egy tudatlan, felkészületlen tisztelt állampolgárral kell bajlódnia és mélységesen sajnálja magát. Közben eszébe jut, - talán még lopva az órára is pillant, - hogy hál’ istennek mindjárt mehet ebédelni, és elönti a remény, hogy hamar végez veled, mert előbb úgyis haza kell menned az irataidért. Miközben a mondókája végére ér, már egészen megenyhül és talán még egy atyáskodó félmosoly is megjelenik az arcán, hogy „ na, fiam, most már okosabb lettél”?
Ekkor veszed elő az eddig rejtegetett mappádból a kért iratokat.
Ne diadalittasan, hanem amolyan „micsoda véletlen, éppen nálam van” módon! Ez ugyan némi csalódást fog okozni a szemben álló félnek és az atyai mosoly is lehervad az ajkáról. Addigra viszont már annyira beleélte magát a gondolatba, hogy mindjárt végez veled, hogy inkább kapkodva elkezdi egyesével kérni a papírokat. Reméli, hogy az egyik úgysincs nálad.
Mire ráébred, hogy minden itt van, addigra beletörődik, hogy ezt most már úgyis végig kell csinálnia. Gyorsan, határozottan igyekszik túl lenni rajta. Neked ekkor nincs más dolgod, mint szelíden, türelmesen végig asszisztálni. De egyetlen arcizmoddal se áruld el, hogy tisztában vagy vele, mekkora kínszenvedést okoztál neki azzal, hogy minden szükséges papírt elhoztál! Úgy kell tenned, mint aki életében először intéz ilyen ügyet és ezért te azt gondolod, hogy ez így természetes.
Blöffölj!
Amikor már mindent aláírtál, mindent a szádba rágtak és közlik veled, hogy majd ekkor és ekkor kipostázzák, akkor jön az utolsó felvonás, a nagy jelenet. (Erre csak akkor van szükséged, ha meg akarod gyorsítani az eseményeket. Ha nem sietős, akkor nincs több dolgod: megköszönöd és kényelmesen megvárod, amíg a postaládádba kerül.)
Először is a határidő hallatán mutass „őszinte” kétségbeesést! Remegő hangon ismételd meg a dátumot, mint aki nem hisz a fülének és teljesen váratlanul érte, hogy ennyi időt kell még várni! (Persze ezt is tudtad, hiszen már erről is olvastál valahol, de pont ezért van szükség erre a színjátékra.) Jó, ha el is sápadsz és nem túl feltűnően morzsolgatod az ujjaidat, mint aki azon töpreng kétségbeesésében, hogy most mit is tegyen. Ha jól csinálod, akkor annyira megsajnál az ügyintéző, hogy magától tippeket kezd adni, hogy hogyan lehet gyorsabban is hozzájutni a kért irathoz.
Ha nem veszi a lapot, akkor viszont kis reménykedő tónussal a hangodban rebegj el egy félénk „Nem lehetne valahogy meggyorsítani?” kérdést. Ilyenkor még a legszőrösebb szívű hivatalnok is kezd elbizonytalanodni, amit a nagyobbra nyílt tekintetéből és töprengő arckifejezéséből vehetsz észre. Ekkor egy utolsó löketként még blöffölj valamit, hogy miért is olyan sürgős a dolog, de nehogy egy külföldi rokon váratlan betegségére vagy halálára hivatkozz, mert az túl átlátszó lenn! Egy kevésbé drámai indok sokkal hihetőbb és hatásosabb.
Tapasztalataim szerint ehhez a ponthoz érve tízből kilenc esetben minimum két harmadára, de gyakran a felére tudom az átfutási időt lerövidíteni a megpuhított hivatalnok segítségével. Nincs vita, nincs korrupció, ráadásul még én szerzek neki örömet: miután jóindulatúan ellát a megfelelő tanácsokkal és „kiskapu” ismeretekkel, olyan hálásan, mosolyogva köszönöm meg neki, mint akinek az életét mentette meg. Ezzel megerősítem benne az érzést, hogy „lám, lám, ma jót tettem egy szegény szerencsétlennel”, s a sikerélménytől és önmaga nagyszerűségétől elégedetten, boldogabban folytatja a munkáját vagy kezdi meg ebédszünetét.
A recept nálam működik.
A rekordomat sok-sok ével ezelőtt állítottam fel, amikor a VPOP ügyfélszolgálatán 10 nap helyett 25 perc múlva a kezemben volt az aláírt és lepecsételt hivatalos igazolás!!!
… Az a hivatalnok már nagyon éhes volt… |
Küldje el ezt a cikket |
Nyomtatás
A lap tetejére
