Nyomorultak

Kezdés
Ezernyiféle tanács és jó tippek közepette sem tudtam elsajátítani a tökéletes felvételi beszélgetés művészetét. Pedig annyit olvastam, szerkesztettem, a curriculum vitae- ben minden pozitív adottságomat feltüntettem, majd kiválasztottam egy aránylag jól sikerült, emberi formát ábrázoló fényképemet is. A megbeszélt időpontra szépen felöltözik az ember, haj belőve, mosoly feltéve, indulhatunk is. Nyári melegben, olvadozó aszfalt közepette enyhe melegség árad szét az emberben, a célhely természetesen a város másik végében helyezkedik el, így ki kell használni az összes tömegközlekedési eszköz adta lehetőséget. Az önéletrajz saláta alakú az út végére, de hát nem tehetek róla, hogy annyian nekem jöttek a csütörtök délutáni csúcsforgalomban, és mint mindig, most is hering módjára utaztam embertársaimmal.

Első felvonás
Célállomás: légkondicionált irodaház, melyben az egyenruhás portásfiú lehengerlő stílusban továbbküld az emeleti kínzókamrába. Még egy ellenőrző pont, a biztonság mindenek felett áll, majd megjelenik Ő. A HR-es társadalom egy kitűnő példánya, aki már régen felöltötte zsarnoki mosolyát, s csak arra vár, hogy beülj vele az elkülönített szobába, ahol neki kezd kegyetlen tevékenységének. Azt kéri, meséljek magamról angolul, mutassam be az életemet. Rendben, simán fog menni, gondolom magabiztosan, de jaj, megállít, beleszól, mond egy olyan szót, ami nem értek és máris megfogott. Vérszemet kap, és fölém kerekedik, nekem esik, üt, vág, harap. Mit is mond a kézikönyv ilyenkor? Nem pánikba esni, határozottnak maradni, megfontolt válaszokat adni. De máris jön a többi kérdés. Milyen főiskolára járok és miért? Mik az életcéljaim? Miért jelentkeztem erre az állásra? Mit várok ettől a pozíciótól? Őszinte válaszaim ezek lennének: Nem tudom, a diploma kell a papír miatt, a pénzt akarom, mi mást, meg egy kis tapasztalatot. Persze ez a világ sem az őszinteségről szól, így ujjaimat tördelve hebegek valamit önnön magam fejlődési lehetőségeiről, a csapatmunka iránti vágyamról és arról a rengeteg életcélomról, amiket kitűztem magam elé.

A kivégzés

A következő felvonásban kitérünk erősségeim, illetve gyengeségeim analizálására. Természetesen szorgalmas vagyok, betartom a határidőket, kiválóan kommunikálok, és határozott vagyok; gondolom én. Gyengeségeim feltárása előtt hatásszünetet tartok, valami nem túl degradáló dolgot kéne kiemelnem, mint, például, nem jegyzem meg rögtön a neveket, de e helyett mi mást mondanék, mint hogy nem vagyok felkészülve a váratlan helyzetekre. Ez nem volt túl bölcs kijelentés, még akkor sem, ha van igazságtartalma, hiszen a váratlan helyzetekre azért nem lehet felkészülni, mert váratlanok. Kitartóan jegyzetel a humán erőforrás hölgy, serceg a toll, idegek feszülnek, én meg mennék már haza. Gyorsan elhadarja, mi lenne a majdani feladat, milyen anyagi juttatás jöhet szóba, és hány forduló van még hátra. „ Majd értesítjük!”- hangzik el a varázsmondat. Kikísér, mosolyog és boldog, hogy megint ő és a keresztkérdései nyertek. Persze a csatát elvesztettem, de a háborút nem- somolyogtam magamban. Ekkor máig sem tudom, milyen indíttatásból, kibököm, hogy milyen sok időre megállt a villamos, ezért késtem el. Ezt természetesen nem tudta a HR- esek gyöngyszeme, mivel az előző jelentkező miatt még várnom is kellett, de őszinteségi rohamom folytán rávilágítottam, hogy a pontosság sem az erényem. Szép zárszó volt. Ki a szobából, le a lifttel, át az előtéren és ki is futok a világból.

Halál után az élet

Nyilvánvaló, hogy nem a kedvenc elfoglaltságom állásinterjúra járni. Nem szeretem, amikor 10 perc alatt el kell mondanom, milyen vagyok, mikor több 10 évnyi magammal való élés után, én sem tudom mindig. Szívesen kihagynám az interjú részt, hogy a tetteim igazoljanak, de manapság ez nem így megy. Árucikkek vagyunk, saját magunkat kell eladni. Kit érdekel, hogy lelkiismeretes vagyok, őszintén érzékeny és van némi humorom is, ha egyszer frappáns válaszokkal és magabiztos érzéketlenséggel kell fellépni? Az üvegpalota szorgos hangyabolyszerű élete már nem is annyira vonzó. Hölgyeim, nekünk kellett emancipáció, most lehetünk kegyetlen „biznisz vumenek”, írhatunk tendereket, elmehetünk meetingekre és céges, álmosollyal teli partikra. Esetleg ha befutunk a pályánkon, a sikeres karriert pár évre félretehetjük és 40 évesen családot is alapíthatunk. Hurrá! Én minden esetre úgy döntöttem, megmaradok annak, aki vagyok. Aztán 40 év múlva elmesélem, mire jutottam.