Orvosa válogatja

Elgondolkodtam, visszanézegettem az elmúlt évekre és rájöttem, voltak előjelek. De a mindennapokban hozzászoktam, elsiklottam felettük. Azzal is szembesültem, hogy bírom a fájdalmat. Kificamodott térdemet (volt vagy 7-8 kinn ragadt ficamom) saját magam tettem mindig helyre. Fájdalomcsillapítót csak erős fejfájáskor vettem be. A mozdulatok fájdalmára nem figyeltem fel, vagy ha észre is vettem, nem tulajdonítottam neki jelentőséget.

Hétfő reggel első utam a háziorvosomhoz vezetett. Naná, hogy aznap kezdte a szabadságát. Honnan is tudhattam volna, mikor évek teltek el anélkül, hogy orvoshoz mentem volna. Háziorvosom nyugdíjba vonulásáról is csak fél évvel később értesültem, mikor valamiért beugrottam a rendelőbe, hiszen sosem voltam krónikus beteg, és a komolyabb vírusfertőzések is elkerültek. Eddig.
A helyettesítő orvos meghallgatta a panaszomat, felírt két orvosságot, hogy a fájdalom enyhüljön (vitamin és gyulladáscsökkentő) és beutalt a neurológiára. A fájdalmam csökkent, de a zsibbadás minden este elővett. Aztán kb. 10 nappal később már napközben is zsibbadtam. A beutalón két magyarázó szó állt: alagút szindróma és discopathia.

Három héttel későbbre kaptam időpontot. Ez idő alatt a gyógyszertől a gyomrom kikészült. Volt, hogy széntablettával együtt vettem be, mivel mobil akartam maradni. A harmadik hét végére a fájdalom kezdett visszatérni, már nem használt. Megrémisztett a fájdalom ilyen gyors terjedése, és az, hogy az izmaim párnap leforgása alatt megmerevedtek. Édesapám javasolta, szedjek valamit a fájdalomra. Nem. Megvárom, mit mond az orvos.

Elmentem a megadott időpontra a neurológiára. Ekkor már éjszakánként alig aludtam, ki voltam dögölve, szó szerint. De a várt csoda elmaradt. A doktornő reflexvizsgálatot csinált a végtagjaimon (ezzel nem volt különösebb gond), aztán guggoltam, lábujjhegyre és sarokra álltam, húztam a kezét az ujjammal stb. és ezzel vége is volt. Ennyi vizsgálat után „bátran és magabiztosan” kijelentette, tönkre ment a gerincen, bár a károsodás nem nagy.
néztem nagy bután. A gyógyszeres doboz, melyet bevittem megmutatni, előttem landolt, hozzáfűzve, hogy ne szedjem, mert kikészíti a gyomromat.
Bátortalanul megkérdeztem: nem kellene egy röntgen vagy valami hasonló ellenőrző vizsgálat?
A válasza: szükségtelen.
Mivel ekkor már húsz lépcsőfoktól is elfáradtak a lábaim (ez régen néha-néha jelentkezett csak), elmondtam, hogy édesapám súlyos érelmeszesedésben szenved, és átesett ipszilon ércserén. Nála pontosan így kezdődött minden. Nem lehet, hogy nálam is ez a gond?
A válasz: semmi köze hozzá.
Ekkor meghökkentő kérdést tett fel: volna-e kedvem gyógytornára és masszázsra járni?
Hmmmm. Ez úgy látszik egy kívánság műsor. Érdekes.
Hát volt kedvem, mivel semmi egyéb nem jutott eszébe a „doktornőnek”. Mi mást mondhattam volna.

Otthon a férjem lehordott a sárga földig, hogy ilyenkor bezzeg nem tudom kinyitni a szám. Az igazság az, hogy nincs kedvem veszekedni. Eddig csak egy rossz tapasztalatom volt itt, ebben a rendelőintézetben, az ortopédián. Ekkor a munkahelyemen illetékes orvoshoz fordultam, és ő beutalt máshová, ahol teljes, alapos vizsgálatot végeztek a térdficamom miatt. Mivel az operációt nem vállaltam, az orvos javaslatára fogytam egy kicsit, beszedtem a gyógyszert, kenegettem és pihentettem a térdem egy ideig és persze odafigyelek a lábamra. Azóta tulajdonképpen problémamentes a húsz éve műtött térdem. Akit egyszer felvágtak ízületi probléma, vagy baleset miatt, annak már nem lesz soha 100%-os a gyógyulása. Utána már óvatosnak kell lenni.

Úgy döntöttem nem nyugszom bele a „tapizós” vizsgálatba. Nem nyugtatott meg. Én, aki egy izgő-mozgó, rohangáló, aktív emberke vagyok, nem tudom elképzelni magam megmerevedett ízületekkel, letapadt izmokkal, esetleg bottal a kézben. Vagy a legrosszabb esetben, levágott lábakkal. Brrrr.

Három nappal később kezdtem a gyógytornán. A gyógytornász kifaggatott a panaszaimról és igen meglepődött az orvos viselkedésén. Javasolta, hogy minél hamarabb menjek el az üzemorvosomhoz.
Viszont a torna nagyon alapos volt. Ekkor éreztem igazán, hogy minden porcikám merev, mint a porcelán. Régóta nem tudom a kezeimet huzamosabb ideig a fejem felett tartani, mert nagyon hamar erős fájdalom jelentkezik nálam, szédülni kezdek, hányingerem lesz tőle. Hát ezért utálok a függönyökkel vacakolni. Nálam régóta nem volt, és egy jó darabig nem lesz gyakori függönymosás.
Torna után haza. Szó szerint hanyatt estem, három órára kiütött. Alig tudtam kikelni az ágyból. A derekam ketté akart szakadni, hasonló fájdalmat akkor éreztem, mikor kétoldali vesegyulladást kaptam. Ennek már vagy 18 éve. Szerencsére egy óra múlva visszazuhant a normál szintre, ami már hetek óta jelen volt.

Hát most itt tartok. Egy hét múlva másik orvos, új beutaló és várom a csodát. Azt várom, hogy az új orvos alaposan utána néz a fájdalmaim okának. Azt várom, hogy ő megkeresi és megtalálja pontosan a problémám kiváltó okát és válaszút elé állít. És én akkor választok, mint annak idején a térdem esetében is.

És nem azt írja a kezelőlapomra, hogy panaszai hátterében nyaki ill. lumbalis discopathia állhat, hanem mondjuk azt, hogy áll. És ez nagy különbség.