SEBIGE- Nő kis pesti hibákkal (a szakbarbárság története csak hat fejezetben)

- Ki fogod önteni azt a kólát, nézd meg, rakd be a zacskóba!- mondta
De én biztos voltam az Őt ölelő és egyben zacskótartó képességemben. Pár méterrel a Baleseti Kórház előtt éreztem megmozdul a kólás üveg és hogy semmiképpen ne neki legyen igaza ,csak az üvegre koncentráltam nehogy kicsusszanjon a kezemből, közben elengedtem Őt is és a zacskóban rejlő csirkekincseket, akik azonnal gravitálni kezdtek, utánuk kaptam, a kóla a földön nagyot robbant, Ő fékezett,és én azzal a lendülettel repültem egyenesen egy kőhalom kellős közepébe és ennyi...
Fölálltam, Ő meg –Nagyon nagy,mit mondtam?!- mal kezdett,aztán jól összekaptunk majd újra a bringára huppanva most már a kólamentes esténkre gondolva száguldottunk haza. Azaz csak száguldottunk volna, ha a baleseti bejárata előtt nem sikítottam volna föl az ijedtségtől. A cipőm és a nadrágom fekete volt a vértől, perceken belül már egy műtőasztalon feküdtem és varrták a szétroncsolt bal lábszáram.
- Tényleg Színésznő? És holnap lesz bemutatója ? És ki írta a darabot?- sorjázta a kérdéseket az orvos, mondtam az író nevét.
- Hát én őt ismerem, osztálytársam volt! Már akkor gondoltam róla, lesz belőle valaki..Milyen kicsi a világ!
Kicsi,kicsi-gondoltam - csak egy kicsit hagyjuk már abba ezt a bájcsevegést, mert semmi kedvem hozzá , valószínű hogy nem lesz bemutató,és az én hibám,meg a kóláé,azé a kurva kóláé...
Haza könyörögtünk engem, mindent megígértünk a dokinak, jegeljük, nem mozdulok,egy hét múlva ugyanitt,csak mehessek,persze tudtam holnap játszani fogok.
Másnap dugig tömve fájdalomcsillapítókkal, egy zöldborsó mirelitet kötözve a lábamra nekilendültem az előadásnak. Minden simán ment, igaz egyszer beütöttem a lábam( így legyen ötösöm a lottón)egy árválkodó székbe a takarásban ,de azért összeszorított fogakkal csak végig csináltam,és sikerem is volt.
Éjszakánként hanyatt fekve bámultam a plafont, fölpolcolt, jegelt lábakkal , mert persze csak hason, felhúzott lábbal, jó melegben tudok aludni. Ziláltan a nemalvástól egy hét után már a csacsogó dokim szedegette a varratokat. De ahogy kihúzott egy szálat, szétnyílt a seb a helyén,a harmadik, a negyedik, az ötödik...szál és a lábamon egy nagy nyílt seb tátongott,mint egy csodálkozó száj. Nem értette lábam reakcióját a már nem csacsogó dokim és aznap újra bevarrta, egy hét múlva ismét szétnyílt. Aztán kitalálta, hogy a szervezetem nem jó, nem gyógyít gyorsan, sőt egyáltalán nem gyógyít,de vizsgálatok tömkelege azt bizonyította minden rendben van,jól vagyok. Akkor a "híres" KÍNAI módszert dobta be, kaptam tőle egy kisüveg sárga, takonyszerű valamit, amiben almamagok úszkáltak.
- Ezt rakja a sebbe,majd mossa ki idővel,ha ez sem segít,  sajnálom én mindent megtettem- mondta komoran, már nem a Színésznő voltam, hanem egy beteg akivel túl sok a probléma.
-"Sajnálom, én mindent megtettem", és az a híres eskütétel, hogy bármi áron?- morfondíroztam kibukva a korházi liftben.

Akkor vettem észre, ott állt mellettem, ismerős volt, Őt és övéit,meg sok színészt műtött már. Ráköszöntem, érdeklődve hallgatta mi történik velem majd azt kérdezte:
- Volt röntgenen?
- Nem!
- Hát ez az, jöjjön, gyorsan elintézzük!
Azzal már a röntgen asztalon feküdtem, perceken belül jött az eredmény:
- Idegen test van a csontjára tapadva, ezt azonnal meg kell műteni!
Na bumm, holnap Nápoly,utána Milánó, muszáj menni, nem mondhatom le. Az orvos elengedett azzal a feltétellel, hogy tisztítom napi ötször a csodálkozó szájat a lábamon, de ahogy visszajöttem máris a műtőasztalon feküdtem, abban a hónapban már harmadszor. Egyórás műtét után a kórteremben ébredtem, Ő meg anyukám mosolyogtak rám, minden rendben volt,hazaengedtek. A kivágott szövet, amibe egy kavics volt beleágyazódva szövettani vizsgálatra került, ahol azt hitték , hogy egy öreg parasztbácsi lábából vágták ki.
A szervezetem nagyon JÓL reagált, megpróbálta megsemmisíteni az idegen anyagot de mivel nem sikerült neki, elkezdte bevonni,mint a kagyló az igazgyöngyét, csakhogy ha ez nem derül ki idővel nagyon-nagyon nagy bajok következtek volna be. Egy régi vicc jutott eszembe:
Gyerek biciklizik,az anyukája az ablakból nézi, mikor elteker előtte széttárja két lábát és azt süvölti:
- Nézd anyuka,láb nélkül!-
Másodszor is arra teker,az ablak előtt leveszi a kormányról a kezét:
- Nézd anyuka, kéz nélkül!
Harmadszor:
Nézd anyuka, fog nélkül!
Bizony ott hagyhattam volna a lábszáram a csacsogó dokinak,ha nem találkozom az emberek és színészek "egyetlen megmentőjével" mert bizony még sok mindenem köszönhetem neki,de azok már más történetek.