Szeretők - a vonzás törvénye?

A lélekterapeuta ismerősöm nem akart szeretővé válni, mégis szenved Tőle. Hazajövet a vonaton, a barátnőm közli, igen félénken: „Szerető lettem.” Két kedvenc előadom Ákos és Ágnes Vanilla is énekel a szeretőkről. Az Angyali szeretők (Ákos), és a Szeretők lázadása (Ágnes Vanilla), a kedvenceimmé váltak, még mielőtt olvastam volna hasonló könyveket.
És szintén nemrég láttam a Titok című filmet, ami a vonzás törvényéről szól. Jó keresztényként nem biztos, hogy hinnem kéne benne. De valahogy mégis működik. Mostanában vonzom a „SZERETŐKET”.
Ezekből adódóan kifejtem véleményem minderről, párhuzamot vonva a „keresztény” énem és a „világi” énem között.
Tehát Szeretők. Mit is értek a szerető szó alatt? Anno Erdélyben, a szerető szavunkat a Kedvesünkre használtuk. Azaz én nem. Én csak halvány gondolat sem voltam még akkor, de nekem is a kedvenc szavaim közé tartozik. Szeret Ő. Azért a szeretőm, mert Ő szeret. És én is őt. Tehát, mert Kedves nekem.
A világ, mint minden szép magyar szót megváltoztat, átértelmez és elcsépel. Ez lett e szép szavunkkal is. Átértelmeződött, elcsépelődött…

A szeretői státusz az, ami a leginkább átértékelődött bennem. Ahogyan közelről látom mindezt. A nőkről, akik szeretők. És a férfiak, akik szeretőket „tartanak.” (A tartanak szó, nem épp a legideálisabb, hiszen nem tartják őket, inkább velük osztoznak.)

Ha egy kapcsolat, házasság nem működik, miért nem mondanak könnyes búcsút egymásnak? És megy szépen, és nehéz szívvel tovább mindkét fél. Mondaná mindezt egy „világi” ember. Egy „világi” normális értékrenddel rendelkező és fair ember.
És mi van a „keresztény” világképpel? Szerintem, itt szóba sem jöhet a szeretői státusz. Mert Házasságtörés, mert az egyik legfőbb szentséget törné meg. Tartani és lenni is nagyon elitélendő, bűn. És ugyebár az köt házasságot, aki elkötelezte magát a másik fél mellett. Tehát akkor is, ha már minden kötél szakad, Ő lesz az, aki a legjobban fogja erősíteni a házasságukat. A keresztény kapcsolatokban alapból nem is adnak lehetőséget a szeretősdire. Aki ilyen kapcsolatban él, abban fel sem merül, hogy mást tart a párja mellett. Ez, ott evidens.

Tehát jön a „világi” énem. Vegyük a klasszikus szerepeket. A nő, a szerető és a férfi az, aki hűtlen a feleségéhez.
Ezen belül a férfiakat. Ha megunta a feleségét, ha úgy érzi mégsem Ő az, akivel leélné az életét, miért gyáva? Mert ugyebár nem igazán tudom bátornak titulálni azt, aki nem válik el. Aki nem vállalja fel az érzéseit. Miért kényelmesedik bele egy kapcsolatba? Miért a szülők, család, barátok, ismerősök véleményére ad? Aki igazán szereti, úgyis azt akarja, hogy boldog legyen. Ha nem boldog valaki, hogy akar boldoggá tenni mást? És most nem a testiségre gondolok.
A legszebb az, hogy a feleségek legtöbbje nem is tudja, a helyzetét. Mert a férfiak igen jól csinálják. És a szeretők is beletörődnek. De ezt majd később. Hogy tud bebújni mellé esténként az ágyba, a szemébe nézni, és hazudni? Hol marad a tisztelet és a becsület? Ha valaha is szerette a feleségét és tiszteli, azért mert szült Neki egy-két vagy több gyermeket, és gondoskodik, igyekszik, akkor nem hazudik bele a szemébe. Nem veri át, és nem alázza meg, azzal, hogy megcsalja. Hol itt a korrektség? Miért nincs vér a pucájukban odaállni és megmondani mi a helyzet? (Azt, hogy mindezt még az előtt kellene, hogy kikezd valakivel, fel sem merem hozni…) Miért könnyebb kettős életet élni? Miért nem lehet dönteni? Ja, igen persze. Még mielőtt megfeledkeznék: a gyerek/gyerekek. Jó kifogás sosem rossz. Nos igen. De miért jó az, ha azt látja szegény-szerencsétlen gyermek, hogy a szülei közt folyton feszültség van, a családi fészekben nincs béke és harmónia. De tudom, a világ Urai ezt is okosan megoldják. A nő mit sem sejt. És ez is szomorú. Milyen példát mutat a gyermekeinek az a férfi, aki egy hatalmas hazugságban él? Milyen életkép alakul ki a gyermekében, ha ez kitudódik. Mert ugyebár minden titok kiderül egyszer. Azt, hogy milyen módon az már lényegtelen. Valószínűleg, nem a szerető fog odaállni az asszony elé és elmondani a szép kis románcát a teremtés koronájával.
Szóval igen. Ez az a pont, mikor azt mondom röviden, hogy gyáva nyuszik azok, akik után mi annyira tudunk bomlani. A férfiak.

Na mi a helyzet a nőkkel? Hogy fogadja el, hogy jobbesetben a család után, a második? Ha a munka még nincs előtte. Hogy fogadhatja el, azt, hogy csak röpke néhány órára lehet az övé, a szeretett férfi? Hogy szeretkezés után, nem alszanak együtt? Hogy a szentestéket külön töltik, hogy a nyilvánosság előtt, nem vállalják fel? Dühit, hogy egy nő, mégis miért becsüli le magát? Miért nem gondolja úgy, hogy joga van a boldogsághoz? Miért elég neki az, ha egy kocsi hátsó ülésén magáévá teszi a férfi? (Most írhattam volna bármilyen teret, de ez a legkézenfekvőbb.)
Oké, igaz. Írtam már Havas könyvével kapcsolatban, hogy egy esetben lennék szerető, ha leszámítjuk a vallásosságom, úgy, hogy nincsenek érzések. De én, csak magamból tudok kiindulni. Ez megy egy darabig. Mert én hajlamos vagyok beleszeretni, függővé válni. Pocsék szerető lennék. Gondolom most. Sose mondd, hogy soha. De vagyok annyira egoista, ha beleszeretnék, otthagynám. Mert én érzésekkel nem tudok második lenni. Nem fogok szenvedni egy olyan pasiért, aki botolható. Mert mindannyian azok vagyunk. Férfiból és nőből is van elég. Ha már szenvednem kell, azért szenvedjek, mert okosan döntöttem és nem, azért mert hagytam, hogy hülyét formáljanak belőlem. És, ha tanulok más kárán, nem válok függővé, nem szeretek bele. De ez az én helyzetembe nem valósulhatna meg. Én csak a saját hibáimból tanulok, ha tanulok. Tehát én valóban pocsék szerető lennék…

fotó: NorthFoto