"...aki, ahol lehet megtámad. És én adok is elég támadási felületet. Az egész testem egy hatalmas Achilles-sarok. Mindenütt sebezhető vagyok a tetteim, az őszinteségem és a naivságom miatt. Mert nem tanultam meg alakoskodni, a sorsom nem kényszerített rá."
Kaktusz vagyok, tüskék nélkül. Tejszínhab, vitriol helyett. És ami a legszomorúbb: megvan a békülésre való képességem. Pedig ezzel a képességgel, halott vagyok. Vagy legalábbis tetszhalott...
...mindenki azzá válik a szemünkbe, akinek látni akarjuk. Bájosnak, tehetségesnek, maradinak vagy akár ismeretlennek. Nem fektetünk be elég energiát a másik megismerésébe. A másikba, aki valószínűleg ugyanolyan falakat húzott fel a valódi énje köré, mint magunk. Aki, ugyanúgy tele s teli van szorongással, félelemmel és nagy valószínűséggel előítéletekkel is. Aki, szintén arra vár, hogy kicsomagolják, mint egy ajándékot és úgy örüljenek neki, mint gyermek az új játéknak. Hogy elfogadjuk, hogy az ajándék kicsi, érdes és ha kicsit poros is, de szép. És a miénk. Mi kaptuk. Nem véletlen, nekünk címezték.
...ítélkezünk. Meggondolatlanul, önkényesen. Mert nekünk szabad. Jogot érzünk arra, hogy vélemény formáljunk mindenféle háttér információ hiányában. Véleményezzük tetteit, és megdorgáljuk, ha másképp süt az ő földjére a nap, mint a miénkre. Különös teremtmények vagyunk, mi emberek. Megfosszuk magunkat az újtól, az ismeretlentől. Vagy épp, eltávolodunk az ismerttől, a megszokottól. Nevetést színlelünk, mikor lelkünk csupa könny és falakat húzunk fel, mert úgy érezzük a világ összes nyomora a miénk.
...azt hiszem, lehetőségünk van másképp élni. Ez a szabadság.
Küldje el ezt a cikket |
Nyomtatás
A lap tetejére
