Furcsa érzés lett mostanában úrrá rajtam. Az egy dolog, hogy eltűnőben vannak a határok az Európai Unión belül... (Ennek még örülök is.) De mintha minden állam felett létezne egy láthatatlan világhatalom, amelyik úgy veszi át az irányítást az állampolgárok és a kormányok felett, hogy észre sem vesszük. Illetve mire észrevesszük, talán már késő.
Nos, mielőtt bárki arra gondolna, hogy itt a következő világháború, gyorsan le kell szögeznem, hogy legfeljebb virtuális formában tudom elképzelni pillanatnyilag. (Maradjon is így! Ámen!) De akkor is piszkál mostanában a bennem lapuló kisördög. Bökdös a hülye kis villájával, hogy „Figyelj, figyelj! ... Na, nem gyanús? ... Figyelj már rám! ...” stb., amíg már tényleg nem tudok másra figyelni és rádörrentek, hogy „Mi van?” Akkor elkezdi az undok kis hangján a fülembe pusmogni a maga kis összeesküvés-elméletét, amit most nem is tudok szó szerint visszaidézni, viszont elérte, amit akart:
elgondolkodtam a dolgon.
(„Haha! Ez sci-fi! Te és a gondolkodás…” - mondaná most kajánul életem párja, ha itt volna, aminek a következménye két perces hiábavaló kergetőzés lenne az étkező asztal körül, hogy jól fenéken billentsem. De mert nincs itt, a futóedzés kimarad. Így tovább jár az agyam.)
A bennem lapuló kisördögnek sikerült felkeltenie a gyanakvásomat: vajon még mindig szabad akaratomból teszem ezt-azt és gondolom ezt-azt, vagy már hipnotikus befolyásolás alatt állok?
Hogy lehet az, hogy én - aki olyan sokáig nem olvastam bulvár sajtót, nem néztem a tévében bizonyos műsorokat - egyre gyakrabban kapom azon magam, hogy „cirkuszt a népnek” típusú cikkeket olvasok és teljes mértékben valótlannak tűnő valóság show-kat nézek? „ Megmondtam! – diadalmaskodik „törpe Lucifer”. – Téged is megszállás alatt tart a Nagyhatalmú Rettenetes Média!”
Itt van aktuális példának, a szűk ismeretségi körömben sok vitának táptalajt adó, „A sztárok a fejükre estek” című műsor. Már mindannyian beláttuk, hogy valószínűleg mi, nézők estünk a fejünkre! Mert csak ezzel magyarázható, hogy újra és újra leülünk esténként a képernyő elé, mint a narkósok, másnap pedig szégyelljük és szidjuk magunkat, hogy ezzel töltöttük az időnket. „Úgy kell neked!- röhög kárörvendően a józan eszem. – Tudod hányan nem nézik? Vannak sokkal hasznosabb ismeretterjesztő csatornák!” Megpróbálok magam elé képzelni egy természettudományos vagy politikai műsort. De az az átkozott, kis piszok ördögfióka bennem hirtelen terrortámadást indít, s a következő pillanatban a szemem előtt egymás után a következő szalagcímek, műsorajánlók jelennek meg: -Tudományos ismeretterjesztő csatornák:
„Új, minden eddigit felülmúló magyar expedíció indult Botswanaba, melynek hiteles kalandjairól „A sztárok a fejükre estek” címmel, több estén keresztül fogunk beszámolni!”
-Legfrisseb hírek:
„A Külügyminisztérium hivatalos közleménye szerint történelmi jelentőségű az az áttörés, amit „A sztárok a fejükre estek” delegáció afrikai látogatása hozott az autonóm busman etnikum és a Magyar Köztársaság közötti kulturális és gazdasági kapcsolatok kiszélesítésében. A mezőgazdasági miniszter tárgyalásokat kezdett a Reszeld Meg és Keserű Lé Folyik Belőle nevű gumó nagy mennyiségű importálásának feltételeiről.”
-Bűnügyi rovatok, műsorok:
„Sorozatosan életveszélyes helyzetekbe került „A sztárok a fejükre estek” stábja! Emiatt állandó fegyveres őrök vigyáznak rájuk. Az Interpol szóvivője elmondta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy elkapják és felelősségre vonják a terroristacsoportokat képviselő öngyilkos merénylőket! Kiemelt figyelmet fordítanak a legveszélyesebb, Fekete Pondró nevű szélsőséges szervezet tagjaira.”
„ELÉG, ELÉG!!! MEGADOM MAGAM!” – üvöltök fel a további hírbombák elől kitérve. Hogy szavaimnak hangsúlyt adjak, térdre borulok és a tőlem telhető legnagyobb alázattal a padlóig hajolok:
- Megadom magam, ó, te Nagyhatalmú Rettenthetetlen Média! Alázatos alattvalód leszek!
Amikor ennek hatására elcsitulnak a fejemben keringő szenzációhajhász hírek, óvatosan, hogy le ne bukjak, partizánakcióba kezdek. Gyorsan küldök egy e-mailt a külföldön élő húgomnak a következő szöveggel: „Ne kattints rá arra a linkre, amit a legutóbb küldtem!!! Nem voltam beszámítható állapotban! Most töröld ki azonnal!”
Majd hátradőlök a széken és némi szorongással gondolok a jövőre. Látom magam előtt a terjeszkedő birodalmat, ahogy eléri a világ minden zugát, a Kalahári sivatagot is beleértve. Halvány reménysugár éled csak bennem és így fohászkodom:
„Remélem, őket még nem szállták meg végleg!”
Küldje el ezt a cikket |
Nyomtatás
A lap tetejére
