XXI. századi kamikazék

Mi hétköznapi emberek ünnepeljük, bíztatjuk, és mikor bekövetkezik a tragédia, meggyászoljuk őket. Ők legtöbbször csak saját életüket teszik kockára, de elég kilépni az utcára és máris szembesülünk azokkal, akik ezt mindennap köztünk teszik, magukkal rántva másokat.

Zéró tolerancia
Régen várjuk már, hogy az utakon száguldozó honfitársaink orrára végre komolyan rákoppintsanak. Mert ugye nem 20 éves öreg csotrogányokkal száguldoznak az utakon, hanem milliós autó- és motorcsodákkal, a büntetést nevetve fizetik ki jövedelmükből.
Hogy ez a rendelkezés elég lesz-e, ki tudja?
Már csak egy közlekedő réteget kellene szigorú keretek közé szorítani: kerékpárosok.
Mert mostanság egyre gyakrabban látni öngyilkos sebességgel cikázó kétkerekűeket a gépkocsik között, vakmerően manőverező biciklistákat, akik sokszor szándékosan akadályozzák a közlekedést. Hogy miért teszik, csak találgatni lehet. Talán azért, mert utálják a rengeteg autót, teherkocsit, a dugót az utakon, a bűzt, az egészségtelen levegőt, mert imádják a veszélyt, vagy egyszerűen szeretnek dühöt kiváltani másokból, ezáltal ők is kiélhetik agressziójukat. Vagy azt hiszik, mivel nekik nincs jogsijuk és rendszámuk, ezért minden szabályt áthághatnak.

Mikor azt látom, hogy a busz előtt hajtó biciklis a dudára nem lehúzódva reagál, hanem csak azért is alapon, az út közepére vág, öklét rázza és hátra fordulva átkozódik, ledöbbenek. Hiszen fél másodperc alatt három életveszélyes mozdulatot is tett. Hátra fordult, elengedte a kormányt és középre vágott, egyenesen a busz elé. Elég egy kis kavics, egy úthiba és vége az életének. Ez eszébe sem jut. És amikor ez bekövetkezik, már nem tud hibájából tanulva, legközelebb helyesen dönteni, mert ilyen esetekben nincs legközelebb.
Az a tény, hogy nincs elég kerékpárút, még nem mentség. Az autósok és a kerékpárosok közötti ellentét odáig fajult, hogy szándékosan ijesztgetik egymást, láttam rá példát. A legszörnyűbb esetek azok, amikor gyerekekkel is megteszik. Egyik fél sem enged, tolerancia nulla. Amíg nincs kiépítve a biciklisták számára külön úthálózat, nem is lesz semmi javulás.
Mert, hiába a rengeteg kérés, hogy óvatosan, vigyázzanak magukra, nem okozzanak felelőtlen viselkedésükkel balesetet, nem hallgatnak senkire. Legalábbis egy részük. Hogy melyik? A nagyobb, vagy kisebb, ki tudja. Minden emberéletért kár, de ha a felelőtlen szenvedi el mások minden szabályt felrúgó viselkedését, az a legfájdalmasabb.
A legutóbbi sokkoló motoros balesetet sem a szabályosan közlekedő fél élte túl. A baleset okozója élete végéig hordozza súlyos vétkét, bánatba, fájdalomba taszítva magát és környezetét. Haláláig lakol érte.
Nem nagyon értem, hogy a média által közzétett hatalmas baklövésekből, tragédiákból miért nem tanulnak az emberek. Egy szó jut ilyen kor eszembe: MÉRTÉKLETESSÉG!
Nem nagyon használjuk már ezt a szót. Lassan eltűnik a szótárból, pedig ebben az szóban benne foglaltatik minden, ami megoldást hozhatna nem csak a közlekedésben, hanem életünk minden színterén.