|
 |
Rádiós adásom lesz 2008-07-08 13:15:19 |
Reggel korán keltem, ami a tegnapi buli miatt kicsit nehézkes volt,de üsse kő. :) Volt egy ismerősöm, akinek raktam kártyát, vagyis jósoltam, mert az nagyon jól megy nekem. Szerintem majd későbbiekben tutti ez lesz a foglalkozásom, nyitok egy jósdát. Délután még szaladgáltam kicsit erre- arra. Este meg bementem a Kimaradáshoz mert új internetes rádió csatornát indítottak, és náluk vezettem műsort. Szerintem nagyon jó lesz és szeptembertől nemcsak,hogy minden nap lesz de élőben is láthatják a hallgatok illetve akkor már a nézők. Gondoljatok csak bele: jobbnál jobb csajok, és fiúk lesznek meghívva, akiket nézhetek is. Visszatérve a rádióra, szeptembertől kapok én is minden héten egy napot állandóra. Mondjuk nekem a pajzán napok biztos nagyon jó lenne. Mindig megosztanám veletek valami pajzán gondolatomat, vagy ami történt velem, és szívesen fogadnám mások ötleteit illetve pajzánkodását is. Valahogy így: bementem a szaunába, de akkor még egyedül voltam. Becsuktam a szememet hogy relaxáljak, de valahogy mindig erotikus gondolatok jártak a fejemben. Elkezdtem simogatni a testemet, amikor valaki be akart jönni a szaunába, de engem meglátva nem jött tovább, csak nézett az ajtón át befelé. Vagyis szerintem leskelődött. :)
2008.07.04.
|
 |
Szexeljünk az autóban! 2008-07-04 10:10:53 |
Reggel keltettek, mert mehettem az autómért, de szerencsére kijöttek értem, így csak haza kellett szállítani. Majd egész napos rohangálás. Anyuéknak is segítettem bevásárolni, ugyanis készen lett a felújításuk, de már 2 napja csak takarítanak. Besegítettem: hoztam nekik ebédet meg bevásároltam a közértben. Este meg mentem Abádszalókra fellépni. Ferike volt a sofőröm, akivel jól elökörködtünk. Hát mit ne mondjak szép övezet ez az Abádszalók, csak sok volt a bogár, de hát vízpart mit vár az ember?? Visszafelé azon járt az eszem, hogy milyen komoly, nyáron autóban szexelni. Már sokszor volt benne részem. Imádom! Elmenni egy elhagyatott részre, majd elkezdeni a kocsi hátsó ülésén és befejezni a gépháztetőn. Huuuu hát nem izgalmas?! Engem kifejezetten feldob, itt az ideje egy ilyen buliba belevessem magam.......:) Ajánlom nektek is, mert tényleg hatalmas buli, bár már szerintem a többség próbálta is. Fontos, hogy ezt a dolgot is fel lehet dobni 1 kis szűk ruha alá semmi se bugyi, se semmi és útközben mikor keresitek a helyszínt, csak néha megvillogtatod hogy mi van, és mi nincs rajtad. A hatás nem fog elmaradni! Na jó éjt mindenkinek, megyek csucsulni mert most tényleg fáradt vagyok és holnap is komoly kis nap áll előttem!
2008.07.02
|
 |
Titok 2008-07-02 13:41:00 |
Hát ma elmondhatom hogy mozgalmas napom volt. Forgattam a Magellánnal, délután meg egy új projectet beszéltem meg egy barátnőm barátjával. Minden esetre ha összejön, elég sok helyről fogok rátok vigyorogni Anettel, és ígérem elmondom nektek mihamarabb miről is lesz, illetve van szó. Szerintem tök buli lesz. Este még kiruccantunk Öcsi haveromhoz a Bakterba, ahol igen jó hangulat volt és nagyon jó kedvet teremtettünk. Volt zenegép meg minden. Ott sikerült hajnalig mulatozni, aztán zárás után még elugrottunk a Szerájba kajálni, mert farkaséhes voltam. :) Persze mivel nem éhesen feküdtem le egész elviselhető lesz a másnap. Jó, néha belefér az én életemben is a kicsapongás, de egész jól visszafogtam magam. Már kellett nekem ez a duhajkodás:)De tök aranyos voltam:)
2008.07.01.
|
 |
Házimunka 2008-07-01 11:58:08 |
Egész napos szaladgálással telt a napom, ami nem is baj mert legalább pörgős volt. Elvittem a kocsimba egy alkatrészt kicserélni, ami kész is lesz szerdára. Anették jöttek értem és folytattuk tovább a napot. Kezdtük egy ebédeléssel majd intéztük a további ügyeket, voltunk mindenfelé. Mondjuk nekem félúton eltört a cipőm. Nagyon sajnálom, mert az egyik kedvenc lábbelim volt. Így haza kellett menni Ancsiékhoz, hogy lehozzon nekem egy papucsot. Kár azért a cipőért, de azt hiszem láttam még egy helyen, úgyhogy el is megyek oda és megveszem megint, mert az a szívem csücske volt.:(
Este későn értem haza így fürdés és csicsi, mert fáradt voltam nagyon. Reggel meg kelek korán, mert sűrű napom lesz megint, de azt majd holnap mesélem el nektek, hogy akkor is írhassak nektek jó sztorikat. Remélem tetszik a blogom, igyekszem nektek a lehető legtöbbet bemutatni az életemből!Huuu most jut eszembe anyuék ház felújítása kész, hát szuper klassz lett. Holnaputánra nagytakarítást programoztam be délutánra. Ablakpucolás, felmosás és minden csilli villi lesz. Kevesen nézik ki belőlem,de rend és tisztaság mániás vagyok, ja és remekül főzők, amit imádok is csinálni és elég sok kultúrának eltudom készíteni az ételét!
2008.06.30.
|
 |
Szex a Dunán 2008-07-01 11:53:06 |
Délutánig aludtam. :) Elmentem bevásárolni, és sikerült megvennem egy könyvet, aminek a címe: Szerelmi ajánló a csillagjegyekhez. Tök jó kis írás, ráadásul tanulságos. Majd kiültem még a kútra és rohantam hajókázni, ahová elkísért a barátnőm is. Megmondom őszintén, gondolkodtam rajta, hogy szívesen kibérelnék egyet én is. Vacsi kettesben a hajón meg egy lány. Bor és vad szex a Dunán hármasban, majd kiszállás után folytatás otthon. Egy ilyet el tudnék képzelni magamnak és lehet egyszer meg is valósítom, mert annyira érzéki és izgató. A hajóról való hazatérésem után vettem egy jó kis fürdőt kinyitottam egy száraz vörösbort és vártam a palimat,de amíg vártam csak fantáziáltam ezen a hajós témán, amit kiterveltem és persze olvasgattam az új könyvemet, hátha tanulok belőle valamit. Tudjátok, a jó pap holtig tanul!!!
2008.06.29.
|
|
|
|
|
műsort mi csak vezetjük. Kérdezz - Judy Nero válaszol. Szlogene így hangzik: - minden ami tabu itt javasolt, csak legyen benne némi tisztelet :)
Ez egy internetes webrádió, ami csak az interneten hallható. Nem sok idő választ már el minket
attól, hogy az webrádiók az autókban is hallhatóak legyenek. Az M1 -es autópálya már felkészült a wifi
alapú sugárzásra és a modernebb autókban már ma is van wifi alapu internet. Sok szakértő véleménye, hogy
az internetes rádiózás váltja majd fel a hagyományos FM rádiókat, hiszen egy webrádiót a világ bármelyik pontján
lehet hallani változatlan minőségben, hullámhossztól függetlenül, a méregdrága adóállomásokról már nem is beszélve.
A Taburádióban már csak a nevéből adódóan is nincsenek tabuk, vannak viszont szabályok amit be kell tartanod
a műsor színvonalának megőrzése érdekében, amelyekről
szabályzatában olvashatsz. Júliusban minden péntek este 19-21.-ig lesz élő interaktív műsor műsör,
augusztusban, szerda és péntek, szeptembertől már minden este. Várjuk
kérdéseiteket az alábbi e-mail címen
media@napiaszonline.hu, vagy
telefonon +36 1 289 0058 Állandó műsorvezető
Judy Nero és Serbán Marcell. Meghívott vendégeinkről mindig a rádió oldalán számolunk be.
|
|