|
2010 nyarán megindulnak a dózerok az Üllői útra
topfoci.hu, nemzetisport.hu
2009. március 11., szerda 08:00
Nem sajnálják a pénzt arra, hogy az FTC a jövőben európai színvonalú, modern stadionban játszhassa mérkőzéseit.
A teljes létesítmény felépítése kétszázötvenmillió eurót emészt fel, ebből az Albert Flórián Stadion hatvanmillió euróba kerül – tudta meg a Nemzeti Sport Szász Andrástól, aki az angol tulajdonos által alapított magyar céget vezeti. Szász András a Nemzeti Sportnak elmondta, a stadion és az azt körülvevő létesítmények felépítése meghaladja a kétszázötvenmillió eurót. Az is bizonyossá vált a 2009. február elején elkészült tervek alapján, hogy a stadion mintegy hatvanmillió euróba kerül. Az első ütemben a huszonháromezer néző befogadására alkalmas, a FIFA által előírt szabványoknak megfelelő stadion megépítése zajlik, a hozzá tartozó kilencvenezer négyzetméternyi parkolóval, plusz az FTC valamint a zrt. irodaházának kivitelezése. Az első ütem munkálatai a tervek szerint 2012-ben fejeződnek be.
A második ütemben a Könyves Kálmán körúti oldalon háromcsillagos, 19 000 négyzetméteres szálloda (benne sport- és rekreációs központ), valamint 72 ezer négyzetméteres szabadidő- és bevásárlóközpont építése valósul meg. Szász András elismerte, felvetődött a zrt. irányítóiban az MLSZ-szel közösen megépítendő stadion terve, ám ebből végül semmi sem lett (a szövetség most Telkiben épít edzőcentrumot). Ha minden a terv szerint halad, akkor 2010 nyarán megindulnak a dózerok az Üllői útra, s megkezdődik a hazánkban egyelőre egyedülállónak számító építkezés.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Katie Holmes, Suri, fürdés, víz, úszás, Ben Affleck, Jennifer Garner, Violet, Ben Stiller, Kristen Wiig, Kristen Stewart, Hófehér, divat, öltözködés, Lindsay Lohan, drog, alkohol, botox, plasztika, Jobbik, cigányok, rendőrség, BAZ, önkényuralmi jelek, nagykanizsa, festés, horogkereszt, teknős, patak, pest, amerika, ragadozó, támadt, renőrök, tört, zuzott, férfi, hormon, fogamzásgátlás, prostitúció, emberkereskedelem, rézkábel, redőrök, elfogták, többszáz, méter, halálos gázolás, vas megye, autós, biciklis, bajoki, arany, Olaj, szolnok, Tour, 2010, győztes, hivatalos, Váczi Gergő, Eezer lámpás éjszakája, eltűnt gyerekek, L.L. Junior, édesapja, halál, gyomorfekély, Baricz gergő, Keresztes, szerelem, pár, szakítás,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|