|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
23 fradista futball huligánt állítottak elő
FH / hvg 2010. május 03., hétfő 10:49
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap a Ferencváros-Újpest focimeccs után történt rendbontások egyik résztvevőjét.
A rendőrök összesen 23 embert állítottak elő péntek este, a többieket már kiengedték, ők szabadlábon védekezhetnek. A Fradi-drukkereket a meccs lefújása után kordonok mögött vezették a Népliget felé, néhányan azonban rángatni kezdték a vasrácsokat. Több helyen is feldöntötték a kordont, a rendőröket pedig üvegekkel dobálták. Az egyenruhások könnygázt és vízágyút is bevetettek, így tudták megfékezni a randalírozókat. A szurkolókat végül kétfelé szorították ki: a Népliget, illetve a buszpályaudvar irányába. Az Újpest szurkolóit csak ezután vezették ki a stadionból, egyből a külön metróhoz. A vendégdrukkerek így már nem találkoztak a Fradi szurkolóival. A mérkőzés után a rendőrök összesen 23 embert állítottak elő, három rendbontó ellen szabálysértési eljárást indítottak. Két szurkolót hivatalos személy elleni erőszak miatt, tizennyolcat pedig garázdaságért vittek be. Az összecsapások közben két rendőr súlyosan, egy társuk pedig könnyebben sérült.
További fotókért kattintson a képre! Fotók by Hernádi Levente
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Ferencváros, Vasas, Dallas, foci, Fradi, Detroit, Pécsi MFC, Solomon Okoronkwo, szerződés, Nigéria, FTC, részvények, visszavásárlás, kosárlabda, Fradi, fradi, vasas, amerika, dallas, Fradi-pálya, hűtlen kezelés, Nemzeti Vagyonkezelő, DVTK, rendőri biztosítás, garázdaság, Miskolc, OTP Liga, győzelem, Diősgyőr, MÁV, különvonat, OTP Bank Liga, Kaposvár, döntetlen, birkózás, bajnokság, Bácsi Péter, stadion, albert flórián, felújítás, 2012, milliárd.fradi, fürjes balázs, férőhely, jégkorong, tragédia, lelátó, papp, détári lajos, ftc, felix, holczer, edző, csere, Komjáti András, Abdi, Oláh Lóránt, kirúgás, Gera, WBA, Koman, Szabics, Bodnár, Fehér Csaba, ferencváros, moszkva, feltűnés, európa-liga, paks, andorra, Videoton, prémium, videoton, siófok, mlsz, monicomp, fizetés, heinz, prukner lászló, Barcelona, Bajnokok ligája,
|
|