|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
4-3-ra verte az Inter a Tottenhamet
parameter.sk 2010. oktober 21., csütörtök 09:00
A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján kis híján 4-0-s vezetésről botlott meg az Inter, miután a Tottenham együttese Bale triplájával egy félidő alatt emberhátrányban dolgozta le majdnem tetemes hátrányát, de egyenlíteni végül nem tudott.
Az Inter már a 2. percben előnybe került Zanetti parádés gólját követően, a 11. percben pedig már kettővel vezetett, sőt, Gomes kapus kiállítása után emberhátrányba is került. Ekkor úgy tűnt, hengerel majd a milánói sztárgárda, hiszen az első félidőben Sztankovics és Eto' is betalált még, de a fordulás után egy másik meccs kezdődött. Bale gyorsan szépített, majd a hajrában még két gólt rúgott, így a Tottenham majdnem csodát tett, de végül az Inter egy gólt meg tudott őrizni előnyéből. A csoport másik meccsén a Twente és a Werder megosztozott a pontokon. Internazionale – Tottenham 4-3 (J. Zanetti 2., Eto’o 11., 35., Stankovics 14. ill. Bale 52., 90., 91.) Twente - Werder Bremen 1-1 (Janssen 75. ill. Arnautovic 80.) B-csoport A Bundesligával ellentétben úgy tűnik, a BL-ben jobban megy a Schalkénak, amely Raúl duplájával és Jurado góljával simán verte 3-1-re a Hapoelt. A Lyon gond nélkül győzte le 2-0-ra a Benficát. Schalke - Hapoel Tel-Aviv 3-1 (Raul 3., 58., Jurado 68. ill. Schechter 94.) Olympique Lyon –Benfica 2-0 (Briand 21., Lopez 51.) C-csoport Hozta a kötelezőt a Manchester United, amely Nani korai góljával 1-0-ra legyőzte a Bursasport. A Rangers-Valencia meccs főszereplője Edu volt, aki két gólt is szerzett, de mivel az egyiket saját kapujába lőtte, ezért a csapatok megosztoztak a pontokon. Glasgow Rangers – Valencia 1-1 (Edu 34. ill. Edu 46. – öngól) Manchester United – Bursaspor 1-0 (Nani 7.) D-csoport Lionel Messi volt a Barcelona nyerőembere a Köbenhavn ellen, az argentin zseni két góljával keretbe foglalta a meccset, és gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. A Panathinaikosz és a Rubin gól nélküli döntetlenre végzett egymással. Panathinaikosz - Rubin Kazany 0-0 Barcelona – Köbenhavn 2-0 (Messi 19., 92.)
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, pályán kívül, giovanni moreno, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, Megyeri Balázs, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, psp, 3d, játék, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, David Beckham, Obama, mez, fehér ház, elnök, Galaxy, Manchester United, Scholes, Détári, HLSZ, év edzője, Koman Vladimir, Monaco, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, ukrán maffia, lengyelek, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Majka, Papp Feri, Barcelona,
|
|