Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
48 versenyző készülhet a MOL világbajnokságra
Magyar Kajak-Kenu Szövetség
2011. július 20., szerda 08:30
A tegnap délelőtt lezajlott nyílt szakmai egyeztetések, a szakmai bizottsági, valamint az elnökségi ülés után kialakult az augusztus 17. és 21. között Szegeden megrendezésre kerülő MOL kajak-kenu világbajnokságon rajthoz álló válogatott keret névsora.

„A szakmai bizottság egyhangúan támogatta minden javaslatomat és az elnökségi ülésen is csak egyetlen kérdéssel kapcsolatban alakult ki érdemi vita. A szegediek részéről felmerült, hogy C-1 5000 méteren Vajda Attila lehetőséget kapjon a szétlövésre, miután megnyerte a második válogatót ebben a számban, de ez ellentétes lenne a válogatási elvekkel. Még a felkészülés elején kimondtuk, hogy a férfiaknál, aki olimpiai számban rajthoz áll a világbajnokságon, az nem indulhat nem olimpiai versenyszámban. Véleményem szerint nem indokolt, hogy változtassunk a válogatási elveken, álláspontomat az elnökség elfogadta.

A hétvégi válogatóverseny egyébként minden választ megadott a nyitott kérdésekre a nem olimpiai számokkal kapcsolatban, a többi számban pedig már korábban kialakult a válogatott keret. Szerintem erős ez a keret és alkalmas arra, hogy megfeleljen a fokozott elvárásoknak. 4 hetük maradt a felkészülésre a sportolóknak, aztán kezdődhet Szegeden a rock&roll, ahogy a kampányszlogen is mondja, a húrok közé csapunk!

Természetesen addig sem fogunk unatkozni, ma délután indítjuk útnak a Maraton Európa-bajnokságra utazó csapatot Hüttner Csaba utánpótlás kapitánnyal” – nyilatkozta Storcz Botond felnőtt szövetségi kapitány a kajakkenusport.hu-nak.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier