|
4. helyen zárt a Turi-Percze páros
2010. április 28., szerda 09:26
Az első osztályú rallybajnokság második futamán az abszolút értékelés negyedik helyén zárt a Hell Racing Team legújabb párosa, a Turi Tamás, Percze Nándor egység. A 17. Maxx Shot Miskolc Rallyn a népszerű páros az első nap után Aschenbrenner mögött a második helyen állt, kevesebb mint 10 másodperces hátránnyal. A szombat éjszaka és a vasárnap hajnal azonban nem úgy alakult, ahogyan Turiék azt elképzelték.
Bükkszentlászlónál és Sátánál nem tudták tartani a lépést Asival és a két Super 2000-es autóval versenyző riválissal. Így negyedikként értek célba Aschenbrenner György, ifj. Tóth János és Herczig Norbert mögött. Vasárnap pirkadatkor, a diósgyőri stadion előtt értékeltük a rendkívül kemény 12 gyorsasági szakaszt a Hell Racing Team párosával.
Turi Tamás:
- Bükkszentlászlónál próbáltam egy kicsit óvatosan menni, hogy defektmentesen megússzuk ezt a részt. Talán hiba volt a túlzott óvatosság, mert ha gyorsabban haladok ezen a szakaszon, talán előrébb végezhettünk volna. Az éjszakai pályák egyébként a Super 2000-es autóknak kedveztek, ez meg is látszik az eredményen. Keményen hajtottunk, de mégsem voltunk elég gyorsak. Nem fáradtam el, és örülök, hogy egymás után a második versenyt is sikerült befejezni: Egerben - abszolút ezüst, most pedig egy negyedik eredménnyel. Erőt és lendületet ad számunkra, hogy mostantól már a Hell Racing Team színeiben versenyezhetünk, bízom benne, hogy a biztos hátteret a további futamokon jó eredményekkel tudjuk megszolgálni. Az autó és a csapat egyre inkább összeérik, és remélhetőleg a Hell Salgó-Gemer Rallyn előrébb tudunk majd végezni.
Percze Nándor:
- Fárasztó volt számomra ez a versenyhétvége, de Tamás nagyon jól bírta és ez volt a lényeg. A hajrát próbáltuk egy kicsit megpörgetni, aztán láttunk, hogy csak nagy áldozatok árán tudnánk felkapaszkodni a dobogóra. Nem kockáztattunk, hiszen minden egyes pontnak nagy jelentősége van ebben a sűrű mezőnyben. Nagyon gyorsak voltak a riválisok, így meg kellett elégednünk a negyedik helyezéssel. Komoly tapasztalat volt, hogy a továbbiakban még jobban fel kell készülni a soron következő versenyre. Itt a sötétben nem biztos, hogy a bátorság döntött. A hűvösebb levegő inkább a rivális autóknak kedvezett. Azt viszont remélem, hogy a Hell segítségével továbbra is ott leszünk az abszolút értékelés élmezőnyében, és egyre jobb eredményeket ünnepelhetünk együtt.
A 17. Maxx Shot Miskolc Rally (nem hivatalos) végeredménye:
1. "Asi", Pikó N/4 (Mitsubishi Lancer) EVO IX 58:30.9
2. ifj. Tóth, Tagai N/4 (Peugeot 207 S2000) 58:32.8
3. Herczig, Baranyai N/4 (Skoda Fabia S2000) 58:37.6
4. "Turi", "Nándi" N/4 (Mitsubishi Lancer EVO IX) 58:54.3
5. Turán, Zsiros G. N/4 (Mitsubishi Lancer EVO IX) 59:27.3
6. Hadik, Juhász I. N/4 (Subaru Impreza N12) 59:34.4
7. Balogh, Németh L. N/4 (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) 01:00:10.3
8. Kazár, Szõke N/4 (Mitsubishi Lancer EVO IX) 01:00:17.9
9. Hideg, Kismõdi N/4 (Mitsubishi Lancer EVO IX) 01:00:55.7
10. Bútor, Holczer S1600 (Citroen C2 S1600) 01:01:16.9
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Ben Stiller, Kristen Wiig, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, kétéltű, vízibusz, Duna, motorhiba, Kullai Timi, megasztár, caramel, fellépés, Lady Gaga, Tokio, Japán, Sarka Kata, munkahely, Hell Energy, Kamarás Iván, Amerika, Los Angeles, dohányzás, mezőtúr, gyilkosság, életfogytiglan, Vágó Piros, Class FM, marcipánbolt, termál, államosítás, holding, fürdő, medve, ausztria, turista, lopás, schmitt, tüntetés, plágium, sátor, Katherina Heigl, kislánya, portré, család, Real Madrid, luxusüdülő, Arab emírségek, Daniel Radcliffe, Harry Potter, buszbaleset, Svájc, síelés, halottak, Beyonce, Jay-Z, Blue Ivy Carter, New York, Debreczeni Zita, sugarbird, turkáló, kollekció, Karsai Zita, munka, zimány linda, divat, Talmácsi Gábor, rally, Mecsek-rali, rali, futam, pilóta,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|