Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
5 év fegyházra ítélték a kábítószert terjesztő súlyemelőt
nso
2010. november 03., szerda 09:43
Öt év fegyházbüntetésre ítéltek kábítószer-terjesztésért egy oroszlányi súlyemelőt. Ifjabb Likerecz János a vád szerint 139 üveg ketamint vásárolt, majd annak egy részét értékesítette. A Győri Ítélőtábla helybenhagyta a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét - közölte az ítélőtábla szóvivője kedden a távirati irodával.

Ferenczy Tamás elmondta: Likerecz Jánosnak állandó anyagi gondjai voltak, ezeket ketamin megszerzésével és értékesítésével próbálta rendezni. Egy győri sporttársától két részletben 139 üveg ketamint vásárolt és abból két embernek adott el. A második, 106 üvegnyi adag beszerzése után, 2006 decemberében az oroszlányi rendőrök közúti ellenőrzésen megállították az autójukat, és a csomagtartóban megtalálták a kábítószernek minősülő gyógyszert.

A nyomozás során a hatóság látókörébe került a győri Fiam Balázs, a szer eladója. Őt másodrendű vádlottként a bíróság öt és fél év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A másodfokú eljárás során sem derült fény arra, hogy honnan jutott hozzá a jelentős mennyiségű, kábítószernek minősülő szerhez.

A vizeletvizsgálatok szerint sem a kábítószer beszerzője, sem a terjesztő nem fogyasztott az anyagból. A rendőrség Likerecz két vevőjének bukkant a nyomára, egyiküknél marihuánát is találtak, őt két és fél év, a másik fogyasztót tíz hónap börtönbüntetésre ítélték, melynek végrehajtását két évre felfüggesztették

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier