|
69 érmet nyert a magyar kajak-kenu utánpótlás
Magyar Kajak-Kenu Szövetség
2011. szeptember 19., hétfő 12:50
Minden dicséretet megérdemel a kajak-kenus utánpótlás: 69 érmet nyert a magyar csapat Lengyelországban, az Olimpiai Reménységek Versenyén.
A lengyelországi Bydgoszcz városban rendezték hétvégén az EORV-t, vagyis az Olimpiai Reménységek Versenyét. Szokás szerint serdülő és ifi versenyzők indulhattak, ezúttal az 1994-95-96-ban született fiatalok. A néhány évvel ezelőtt még cseh-szlovák-lengyel-magyar négyes találkozónak számító viadalból mára igazi világtalálkozó lett. Idén 19 ország versenyzői neveztek, köztük németek, angolok, franciák, portugálok vagy éppen dánok.
A 76 fős magyar válogatott összesen 69 érmet nyert: 26 aranyat, 23 ezüstöt és 20 bronzot. Bár több magyar sikersportág utánpótlás gondokkal küzd, a kajak-kenuban szerencsére úgy tűnik, ebből a szempontból minden rendben. A kajak- és kenunégyesekben például tudatosan rendkívül fiatal magyar egységek indultak, és még ők is felvették a versenyt más országok idősebb versenyzőivel.
„Nagyon erős volt a magyar csapat, minden távon és minden szakágban szorgalmasan gyűjtögettük az érmeket. Évről-évre egyre komolyabb mezőny gyűlik össze az EORV-n, de mi ennek ellenére mindig egyre jobb eredményeket érünk el. A korosztályos Európa- és világbajnokságokról is ismert egységekkel kellett megküzdeniük a magyar fiataloknak, és így is több számban két magyar is a dobogóra állhatott. A lányoknál Lucz Dóra, Takács Tamara és Nagy Flóra, kenuban Bodonyi András, kajakban Birkás Balázs nagy-nagy dicséretet érdemel. De igazából ezek csak kiragadott nevek, tulajdonképpen az egész csapat kitűnően szerepelt. Elképesztően erős a magyar kajak-kenu utánpótlás, azért dolgozunk, hogy ezeket a versenyzőket megtartsuk a sportágnak, és átmentsük őket a felnőtt mezőnybe” – nyilatkozta Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kupon, támogatás, paralimpia, olimpia, arany, érem, jólás, London, kajak-kenu, brit, olimpikok, vetkőzés, jótékonyság, fehérneműs, Lovaskupa, Sasvári Sándor, Pataky Attila, Világkupa, london, Horváth Éva, Mcdonalds, szépségkirálynő, Big Mac, janics natasa, kajak, kenu, burgasz, család, sport, edző, utód, fábiánné rozsnyói katalin, kvóta, szülés, maraton, vajda attila, vb, szingapúr, dopping, pozitív, vizsgálat, MTK, világbajnok, kajakosok, tartozás, Kulifai, fizetés, kucsera gábor, edzés, aranyérem, győzelem, döntő, középfutam, továbbjutás, Brigit Fischer, magyarok, világbajnokság, hőségriadó, Szeged, döntős, rajt, gálaműsor,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|