|
5. Generali Duna-parti Futógála: 2300-an sportoltak a rakparton
2008. június 02., hétfő 09:45
2300-an gyűltek össze a Pesti Alsó Rakparton a napsütéses május 31-én, hogy részt vegyenek az 5. Generali Duna-parti Futógálán.
Az esemény a futás és a görkori szerelmeseit várta, hiszen 5 és 10 kilométeres futószámokban, illetve 9,5 kilométeres görkorcsolya futamon lehetett indulni. Sokan életük első 5, vagy 10 kilométerét teljesítették a rakpart aszfaltján.
A nap programja Nagy "Gizmo" Attila és csapatának kerékpáros freestyle-show-jával indult: a három fiú lélegzetelállító mutatványokat hajtott végre biciklijével. Ezt követte a rövid bemelegítés, majd az 5 kilométeres futótáv indulóinak rajtja következett 16 órakor. A távot a férfiaknál Szekeres Attila teljesítette leggyorsabban, mindössze 15:29 perc alatt. A hölgyeknél Bakonyi Fruzsina győzött, 18:46-os idővel.
A 10 kilométeres táv mezőnye 17 óra 15 perckor startolt el. Az 1200 főt számláló tömeg két perc alatt hömpölygött át a rajtkapun, majd a Duna partján, Budapest nevezetességei mellett elhaladva teljesítették a távot. A férfiaknál Soltész Roland szakította át a célszalagot, mindössze 33:03 percre volt szüksége a tízes teljesítéséhez. A hölgyeknél Szederkényi-Takács Andrea diadalmaskodott.
A nap zárószáma, a 9,5 kilométeres görkori-futam 19 órakor startolt el: 300 görkorcsolyás vette birtokba a rakpart aszfaltját. Közülük Szöllősi Szabolcs 15:13 perc alatt száguldott be a célba, a nőknél Kiss Jenni nyert egy másodperccel lemaradva a férfi győztes mögött.
Az esemény összes résztvevője egyedi emblémázott pólót kapott, a napot pedig a támogatók ajándékainak kisorsolása zárta.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|