Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Anglia-Magyarország: 2:1
pepsifoci.hu
2010. augusztus 12., csütörtök 09:01
Egervári Sándor szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén a hazaiak fölényben futballoztak és több helyzetet dolgoztak ki, de a fegyelmezetten dolgozó magyar válogatott megnehezítette nagyobb nevű ellenfele sikerét.

Bár Anglia jelentősnek mondható mezőnyfölényben futballozott és több helyzetet dolgozott ki a magyar válogatottnál, az első játékrészben nem tudta megtörni nemzeti csapatunk fegyelmezett védekezését, így a szünetben 0-0 volt az állás.

A térfélcserét (és több edzői változtatást) követően is maradt a hazai fölény, de a helyzetek elmaradtak a szünet utáni első 15-20 percben, nem úgy a magyar gól! A 62. percben egy gyönyörű támadás végén Gera tolta ki a labdát Komannak, aki a kapu közelébe érve beadott, Jagielka közbe nyúlt, a labdát pedig a gólvonalon túlról (?) rúgták csak ki az angol védők.

Bő hat percig tartott a csoda, ekkor villant először Steven Gerrard, aki 20 méterről lőtt hatalmas bombagólt, miután Szélesiről vissza pattant elé a labda.

Sőt, a Liverpool középpályása újabb négy perc elteltével megduplázta saját és csapata góljainak a számát és egy védelmi hibát kihasználva mattolt közelről.

Egészen a 89. percig úgy tűnt, hogy az eredmény már nem változik, ekkor a visszatérő Gera Zoltán lövését védte bravúrral Hart, így kimaradt magyar helyzettel ért véget a londoni összecsapás, amely több tanulsággal is szolgált, magyarán Egervári stábjának lesz sok munkája a kerettel, de az is kiderült, hogy van mire építeni!

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier