Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Még mindig nem zárult le a Semenya-ügy
MTI
2010. március 30., kedd 15:23
Caster Semenya, a női 800 méter szabadtéri világbajnoka továbbra sem versenyezhet, mert a Nemzetközi Atlétikai Szövetség még mindig nem zárta le a futó nemiségének vizsgálatát.

A dél-afrikai szövetség kedden jelezte, hogy az IAAF továbbra is azt kéri, ne engedje versenyezni a 19 éves vitatott nemű középtávfutót, ugyanakkor megígérte, hogy a vizsgálatokat gyorsan elvégezteti, és pontot tesz a a tavaly augusztus óta húzódó ügy végére. Az afrikai ország sportági vezetése azért adott ki közleményt az ügyben, mert helyi sajtótermékek kész tényként kezelték, hogy a tavaly augusztusi vb óta egyetlen viadalon sem szerepelt Semenya kedden rajthoz áll a Stellenbosch-ban sorra kerülő versenyen.

 

Semenya - aki hazájában nemzeti hős lett - a "semmiből" tűnt elő három héttel a vb előtt, és 1:56.72 perces, kiváló idővel nyert. Férfias külseje, mély hangja miatt azonban felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita, így a nemzetközi szövetség augusztus 19-én elvégeztette a nemi vizsgálatot. Később kiderült, hogy a dél-afrikaiak már a vb előtt ellenőrizték Semenyát, és eltanácsolták az indulástól.

Eddigi hozzászólások:
 saskatchewan - 2010-03-31 11:45:20
  Szegény, nagyon csúnya, az biztos, de nem hinném, hogy ne lenne nő.


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier