|
Overdose nem indul Milánóban
MTI
2010. oktober 13., szerda 12:30
Nem indul vasárnap a milánói versenyen Overdose, a veretlenségét augusztusban Baden-Badenben elvesztett magyar csodaló, helyette valószínűleg november 14-én Rómában fut majd
Mikóczy Zoltán, a versenyló résztulajdonosa a pannoniaoverdose.hu-nak azzal indokolta a visszalépést, hogy bár Overdose egyre jobb formát mutatott, ám legutóbbi patkolását követően amikor körmölték is elhúzódó pataérzékenység jelentkezett, ami még nem múlt el teljesen.
"Körmölés után előfordulhat hosszabb pataérzékenység. Ez be is következett, a várt egy-két nap helyett immáron tizedik napja tart, a jobb első patája még mindig érzékeny egy kicsit. Ez azt jelentette, hogy a tervezett háromnapos szüneten túl, további hét napra le kellett állnunk a munkával, így pedig nem lehet bevállalni a hétvégi milánói versenyt" - mondta Mikóczy.
A tavalyi sérülés okozta hosszú kihagyás után idén eddig három versenyen rajtolt Overdose: Szlovákiában, illetve a Kincsem Parkban könnyedén nyert, Baden-Badenben azonban nem volt esélye a sikerre, miután hosszú ideig nem akart beállni a rajtgépbe, többször ledobta lovasát. A tervezett római viadalon két éve tíz hosszal győzött.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
overdose, frankie dettori, Overdose, Hongkong, sprintfutam, beutazás, lóinfluenza, Frankie Dettori, lovaglás, olasz, dubai, világkupa, róma, november, futam, mikóczy, párizs, lósport, Mikóczy, lesérült, verseny, kincsem park, derby, ló, magyar, Soumillon, visszatérés, magayar, sztar, vagta, nemzeti, stohl, hujber, lovas, lo, patko, versenyló, gazdaság, losport, kincsem, sport, csodaló, Dolly, születésnap, SzikorRobi, Janicsák Veca, fellépés,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|