|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A 80 éves Nagy Lászlót köszöntötte a szövetség
Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2010. december 08., szerda 09:05
Kedd délelőtt visszaröppentünk az időben, az 1954-es maconi világbajnokság egyik aranyérmesét, Nagy Lászlót köszöntötték nyolcvanadik születésnapja alkalmából.
Torta és múltidézés. Igazán szép ünnep volt a mai… Valóban nagyon családias volt ez a délelőtt, jól esett, hogy nem felejtették el a születésnapomat – mondta Nagy László. - Véleményem szerint a kajak-kenu sport pontosan ettől az összetartástól, családias jellegtől olyan sikeres… Hogyan került be annak idején ebbe a „családba”? Középiskolás koromban rengeteget sportoltam, fociztam, vízilabdáztam, kosárlabdáztam, imádtam a mozgást. Az osztályunkba járt egy fiú, aki kajakozott, ő invitált le 1947-ben az Elektromos vízitelepére. Mivel láttam, hogy a tánciskolában nagy tekintélye van a lányok körében, gondoltam én is kipróbálom ezt a sportágat. Jó döntés volt. Hamar az ifjúsági élvonalba kerültem, 1951-ben pedig már a felnőtt válogatott tagja voltam. Az első nemzetközi versenyem egy cseh-lengyel-magyar válogatott találkozó volt. Akkoriban más idők jártak, négyévente rendeztek világbajnokságot és Európa-bajnokságot, így ha valahova eljutott az ember, az óriási dicsőségnek számított. Akkor ön szerencsésnek mondhatja magát, hiszen ott volt, sőt aranyérmes lett az 1954-es legendás maconi világbajnokságon. Igen, a négyes tagjaként én is aranyérmes voltam. Bár inkább páros versenyzőnek tartottam magam, dönteni kellett a K-2 500 és a K-4 1000 méter között, hiszen csak egy számban indulhattunk a vb-n. Én a négyes mellé tettem le a voksomat. Négy évvel később már Kovács Lacival párosban szerepeltünk a prágai világbajnokságon, amelyen majdnem világbajnokok lettünk. Óriási fölénnyel vezettünk, ám a párom odaütötte a lapátot a hajó oldalához, így holtversenyben a lengyelekkel értünk be a célba. Amikor az eredményhirdetéshez készülődtünk, hogy átvegyük az aranyérmünket, akkor szóltak nekünk, hogy csak másodikak lettünk. A szocialista politika egy kicsit beleszólt a sorsunkba… Nem dühítette? Egy kicsit. Igazából tudtuk Lacival, hogy mi vagyunk a legjobb páros a világon. Az jobban bántott, hogy nem jutottam ki az 1960-as római olimpiára. Az utolsó válogatón 500 egyesben a második lettem, mégis kihagytak a 4x500 méteres váltóból, ahogyan Kovács Lacit is, aki szintén a legjobb négy kajakos között volt az országban. Érdekes időszakban sportoltak, versenyeztek. A II. világháború romjaiból felépült országban, politikával alaposan átszőtt időszakban… Mégis nagyon jól éreztük magunkat. A sport nagyon sokat adott nekünk, de nem a mai értelemben véve. Nagyon szegények voltunk mind, és még a látszata sem volt meg a mai profizmusnak. A maconi világbajnokság után például az volt a jutalmunk, hogy kaptunk egy Favorit típusú kerékpárt használatra, de az életünk, a mindenünk volt a sport. És emellett persze a civil életünket is építgettük. Én vegyészmérnökként végeztem, később szakmérnökit, majd műszaki doktorátusit tettem, emellett pedig elvégeztem az edzőit a TF-en. 1961-ben fejeztem be a pályafutásomat, tíz évig főmérnökként dolgoztam, majd igazgató lettem. És edző. Sok-sok sikeres tanítvánnyal. Így van, 1963-tól 1967-ig edzősködtem, többek között én készítettem fel Kemecsei Imrét vagy Szabó Istvánt. 1969-tól én lettem az MTK kajak-kenu szakosztályának elnöke, majd 1983-ban ügyvezető elnöknek választottak. Aztán következett a Sportegyesületek Országos Szövetségének megalakítása, ami szintén nagy kihívás volt az életemben. Mostanság pedig a hetven éves Magyar Kajak-Kenu Szövetség történetének „felgöngyölítésében” segédkezik. Jól esik újra átélni azokat az éveket? Örömteli feladat. Sok-sok emlékem van, amivel a szövetség segítségére lehetek. Szerencsére fizikailag és szellemileg is használható vagyok még, bár a feleségem azt mutogatja itt mellettem, hogy nem egészen… Egy szó, mint száz, örömmel vállaltam el ezt a feladatot. Ahogyan tudjuk, egykori párjával, Kovács Lászlóval nagyon jó barátok maradtak. Hányszor találkoznak egy évben? Két-három hetente összejövünk. Szülinapozunk, névnapozunk, szilveszterezünk, együtt megyünk sítúrára, vagy csak úgy jókedvünkben beszélgetünk. Valóban nagyon jó kapcsolat a mienk. Sokat megéltünk együtt, és ahogy korábban mondtam, ebben a sportágban, családban nem igazán szoktak az emberek csak úgy elszakadni egymástól. Egy igaz barátot tehát adott önnek a kajak-kenu. Mit kapott még ettől a sportágtól? Sok olyan értéket, amit a civil életemben kamatoztatni tudtam. Persze értek kudarcok a pályám során, de ezek mind kellettek ahhoz, hogy sikeres, teljes életű embernek vallhassam magam. A fiataloknak, a gyermekeimnek, az unokáimnak is ezt a szemléletet igyekszem átadni. Ha kudarc éri őket, ne veszítsék el a hitüket és a kedvüket. Csak így lehet sikeresen célba érni.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
MKB Veszprém, kézilabda, Barcelona, Nagy László, nagy lászló, olimpia, bajnokok ligája, barcelona, BL, veszprém, kéziladba, válogatott, mocsai, világbajnokság, csapatkapitány, kinevezés, veszprem, kezilabda, mkb, veszprem, bajnokok, ligaja, nagy, laszlo, móri ügy skizofrén, robert pattinson, hugh jackmann, születésnap, sienna , Chris Brown, 23 éves, parti, Victoria Beckham, David Beckham, Harper, gyilkosság, feladta, ütés, erőszak, buli, két fiú, Lady Gaga, 26 éves, Dopeman, sztriptíz, alternatív államfő, paris hilton, édesanyja, Justin Bieber, Selena Gomez, Göncz Árpád, kilencvenéves, szerenád, Kökény Attila, munka, fellépés, felesége, Buga Kálmán, Ganxsta, MiTiSzó, turné, Kartel,
|
|