|
A Barca először kapott ki két góllal Guardiolával
MTI
2010. április 21., szerda 12:08
A címvédő FC Barcelona játékosai és vezetőedzője egyként bíznak benne, hogy a jövő szerdai, spanyolországi visszavágón ledolgozzák a kétgólos hátrányt az Internazionaléval szemben, és bejutnak a labdarúgó BL döntőjébe.
A katalán elitcsapat megszólaltatottjai a kedd esti, milánói 1-3 után csalódottan nyilatkoztak, s többen is a portugál játékvezetőt okolták a vereségért, többek között egy elmaradt tizenegyest és egy olasz lesgólt kérve számon rajta. A bírószidásban élen járt a Barca agytrösztje, az amúgy ezúttal önmagához képest különösen haloványan teljesítő középpályás-irányító Xavi, aki az elődöntőt követően sajtóhírek szerint össze is szólalkozott az olasz együttes portugál vezetőedzőjével, José Mourinhóval az öltözőbe vezető folyosón. A szópárbajt állítólag Xavi kezdte, dühödten odaszúrva Mourinhónak, hogy "könnyű nyerni portugál játékvezetővel".
A tréner a találkozó utáni sajtótájékoztatón az esetről csupán ennyit mondott: "A Barca nem tud veszíteni. Persze ez általában így szokott lenni az olyan nagycsapatoknál, amelyek nem szoktak kikapni, amelyek nem nagyon ismerik a vereség ízét. Én ugyanígy vagyok ezzel... Xavinak amúgy nagy csodálója vagyok, ő a világ egyik legjobb labdarúgója." Hogy mennyire gondolta mindezt komolyan a viselkedésével, olykor igen provokatív kiszólásaival a futball világát rendre megosztó portugál, nem tudni, mindenesetre leszögezte, hogy "bármi megtörténhet a visszavágón, az esély ötven százalék ide is oda is, se több, se kevesebb". Ellensúlyként azonban rögtön hozzáfűzte: "Ami ma este történt, nem egy álom megvalósulása, hanem maga a valóság. Rászolgáltunk a győzelemre, a csapat halálos elszántsággal, a végsőkig harcolt."
"Gratulálok, de még egy mérkőzés hátra van. Még nem estünk ki, a visszavágón továbbjuthatunk, s ha mégsem, megint gratulálni fogunk az ellenfelünknek" - fogalmazott pikírten Pep Guardiola, a Barca mestere, aki legénységével ősszel, a csoportmeccsek keretében már találkozott az Interrel, s akkor a milánói, gól nélküli döntetlen után a katalán fővárosban 2-0-ra győzött. Szerdán ugyanezt az eredményt már jóval nehezebb lesz produkálni, igaz, éppen mert a világ egyik legjobb együtteséről van szó, nem is lehetetlen. Ám ehhez kétségtelenül sokkal jobb játékra van szükség annál, mint amilyennel a Barca kedd este rukkolt ki a Giuseppe Meazza Stadionban, ahol tőle szokatlanul sok labdavesztést, rontott támadások sorát mutatta be, s alapemberei - Xavi mellett például a világfutball mai első számú sztárja, Lionel Messi, vagy a támadósorba visszatért svéd klasszis focista, Zlatan Ibrahimovic is - gyengén futballoztak.
"Nem játszottunk úgy, ahogy szoktunk - ismerte el maga Ibrahimovic is. - Szerencsére a BL-elődöntő két meccsből áll, és ebből egy még hátra van, az pedig odahaza, a Camp Nouban lesz. Még nem veszett el semmi." Ami tény: amióta - 19 hónapja - Guardiola a Barcelona vezetőedzője, most először kapott ki csapata két góllal. Viszont az is igaz, hogy ennyire enerváltan régen játszott a címvédő, amelynek nyilván nem tett jót az európai légtérzár miatti földi út, a 14 órás buszozás Barcelonából Milánóba. "Nem vagyok orvos, ennél fogva nem tudom megmondani, hogy az utazás fáradalmai milyen mértékben hatottak ránk" - válaszolta a tréner a fiaskó lehetséges okait firtató újságírói kérdésre.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
térdműtét, barca, csatár, igazol, játékos, magyarország, MKB Veszprém, kézilabda, Barcelona, Nagy László, rekordok, bl, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, maldonado, barcelona, forma-1, győzelem, real, bajnok, bilbaó, spanyol, játékosok, fizetés, sérülés, Chelsea, BL, finálé, Majka, Papp Feri, Ronaldinho, értéke, ára, Feczesin Róbert, Dukai Regina, Milan, Atlético, Getafe, Cristiano Ronaldo, Puskás Ferenc, bajnoki gól, Iniesta, Facebook, Messi, kézjelek, szír lázadók, Assad, Jorge Franco, igazolás, neymar, szerződés, ronaldo vesztett, 8ponttal zárult meccs,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|