|
A Barcelona megverte idegenben a Getafét
nemzetisport.hu
2009. április 19., vasárnap 06:45
A spanyol bajnokság 31. fordulójában a listavezető Barcelona a Getaféhoz látogatott, és bár hatalmas fölényben játszott, és helyzetek sokaságát alakította ki, csupán egy érvényes találatot szerzett, méghozzá Lionel Messi révén. A kis argentin a 81. percben megduplázhatta volt góljai számát, ám a játékvezető les címén anullálta találatát.
A listavezető Barcelona éllovashoz méltó módon kezdte a találkozót, és már a találkozó elején sorra szállította a helyzeteket, az elsőre alig hat percet kellett várni, ekkor azonban Thierry Henry lövését hatalmas bravúrral védte Vladimir Sztojakovics.
A Barcelona fölénye a 19. percben érett góllá, Xavi passza után Lionel Messi kapta a labdát, az ötös vonalában kicselezett két védőt, majd kissé balról kapura lőtt, a megpattanó labda a tehetetlen Sztojakovics mellett a kapu jobb oldalába vágódott (0–1).
A gólt követően percenként került helyzetbe a vendégcsapat, ám Andrés Iniesta beadását Samuel Eto’o kapu mellé fejelte, majd Gerard Piqué lehetőségénél visszavetődve hárított óriásit Sztojakovics.
A félidő végén is növelhette volna előnyét a katalán csapat, ám Messi ezúttal nem talált kapuba, így egygólos vendégelőnnyel vonulhattak öltözőbe a szünetre a csapatok.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, hatalmas barcelonai fölény (több mint 70 százalékban birtokolták a labdát), sokkal több helyzet, ám mindez hiába, újabb érvényes gól már nem esett. Messi a 81. percben ugyan még egy kipattanó labdát a kapuba továbbított, ám Javier Turienzo Alvarez játékvezető les címén érvénytelenítette – véleményes eset volt…
A Barcelona azonban így is begyűjtötte a három pontot, amivel átmenetileg kilencpontosra növelte előnyét a később játszó Real Madrid előtt.
Az Atlético Madrid nem kisebb fölényben játszott a Numancia ellen hazai pályán, ám több mint egy órán keresztül nem hoztak eredményt próbálkozásaik, akkor a Valenciától kölcsönbe érkező Éver Banega talált be a vendégcsapat hálójába.
A mérkőzés végéhez közeledve még Diego Forlán is betalált, megszerezve ezzel idénybeli 21. gólját, majd az utolsó percben Simao alakította ki a 3–0-s hazai sikert.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
térdműtét, barca, csatár, igazol, játékos, magyarország, MKB Veszprém, kézilabda, Barcelona, Nagy László, rekordok, bl, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, maldonado, barcelona, forma-1, győzelem, real, bajnok, bilbaó, spanyol, játékosok, fizetés, sérülés, Chelsea, BL, finálé, Majka, Papp Feri, Ronaldinho, értéke, ára, Feczesin Róbert, Dukai Regina, Milan, Atlético, Getafe, Cristiano Ronaldo, Puskás Ferenc, bajnoki gól, Iniesta, Facebook, Messi, kézjelek, szír lázadók, Assad, Jorge Franco, igazolás, neymar, szerződés, ronaldo vesztett, 8ponttal zárult meccs,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|