Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A bíróság felmentette a Tottenham menedzserét
hir24.hu
2012. február 09., csütörtök 09:55
Harry Redknappet felmentette a bíróság. Adócsalással vádolták a Tottenham menedzserét.

Ötéves történet ért véget Angliában. Egy olyan saga, amelynek során a Tottenham menedzseri posztja, az egyik legeredményesebb angol szakember hitele és talán az angol válogatott szövetségi kapitányi feladata is tét volt.
Harry Redknapp, a Spurs szakvezetője és Milan Mandaric, a Sheffield Wednesday jelenlegi tulajdonosa ellen adócsalás vádja miatt indult eljárás, mert felmerült a gyanú, hogy egy átigazolás kapcsán visszatartottak saját maguknak egy nagyobb összeget, amely mást illetett volna.
Redknapp 2002 és 2007 között a Portsmouth menedzsere volt, és állítólag ezen időszak alatt sem adózott úgy, ahogyan kellett volna. Ezek a vádak most alaptalannak bizonyultak, ugyanis a bíróság felmentette őket a vádak alól.
A szakember a bíróságról kilépve elmondta, nagy megkönnyebbülés számára az ítélet, mert az elmúlt öt év egy rémálom volt neki és a családjának is. Köszönetet mondott a Tottenham elnökének és drukkereinek, amiért mellette álltak a nehéz időkben.

Sokan arra tippeltek, hogy a 64 éves szakember válthatja majd Fabio Capellót az angol válogatott kapitányi székében az Európa-bajnokság után.
Csakhogy szerdán váratlanul lemondott az olasz, így kérdés, hogy Redknapp vagy esetleg valaki más foglalhatja-e el a megtisztelő szerepkört.
Capello nem értett egyet azzal, hogy John Terryt a szövetség megfosztotta a csapatkapitányi poszttól rasszista megnyilvánulása miatt. Sőt, gyakorlatilag kijelentette, vagy Terry lesz a csapatkapitány vagy ő maga távozik a "kispadról".

"Megmondtam az elnöknek, hogy senkit sem lehet elítélni addig, amíg hivatalosan állást nem foglaltak a hatóságok az ügyben. Ez egy privát ügy, nem a sportról szól. A bíróság majd dönt" - mondta korábban Capello, aki most be is váltotta ígéretét.
Terry ügyében még nem született ítélet a kérdésben, a bíróság július 9-én, 8 nappal az Európa-bajnokságot követően ül majd össze. A válogatottat ideiglenesen Stuart Pearce, az U21-es nemzeti csapat szakvezetője irányítja, alighanem a hollandok elleni barátságos mérkőzésen is.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier