|
A bukások miatt átalakítják a lesiklópályát
MTI
2010. február 18., csütörtök 14:34
A szerdai bukások miatt biztonságosabbá teszik a női lesiklópályát a vancouveri téli olimpia alpesi számainak is otthont adó Whistlerben.
"Megpróbálunk könnyíteni a szakaszon - nyilatkozta Atle Skaardal, a nők versenyigazgatója. - Úgy gondolom, hogy a pálya teljesíthető volt, bár tény, hogy nehéz is." Anja Parson, a korábbi svéd világbajnok lesikló az utolsó ugrató előtt még úgy tűnt, ezüstérmet szerez, végül azonban nagyot esett, és mintegy 60 méteres repülés után ért földet. A 28 éves versenyző néhány zúzódással megúszta az esetet. A svájci Dominique Gisin a pálya ugyanezen részén, több ezer a célban várakozó szurkoló előtt csúszott meg, és bukott hatalmasat. A 24 éves síelő később szédülésre panaszkodott, de a komolyabb bajok szerencsére őt is elkerülték.
Nem úszta meg ilyen könnyen a lesiklást a romániai Miklos Edith, aki miután elvesztette uralmát a lécei fölött, a pályát szegélyező biztonsági hálóban kötött ki, és mentőhelikopterrel szállították kórházba. Sem ő, sem a francia Marion Rolland nem versenyezhet már az olimpián, ugyanis mindketten térdsérülést szenvedtek. Rolland egyik térdszalagja a rajt után méterekkel bekövetkezett bukása közben szakadt el. A hétfői gyakorlást követően már egyszer módosítottak a lejtő ezen részén, ugyanis fennállt a veszélye annak, hogy az egyébként is nehéz pályán a síelők az olimpiai érmek érdekében, nagyobb kockázatot vállalnak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Kristen Stewart, Robert Pattinson, Alkonyat, Canucks, Phoenix Suns, NHL, jégkorong, Detroit, Vancouver, tom, cruise, Chicago Blackhawks, győzelem, Ryan Smith, 2018, Téli olimpia, Dél-Korea, téli olimpia, nob, eagle award, prága, ruzyne, repülőtér, díj, embercsempészet, Kanada, börtön, határ, munka, kitoloncolták, bűncselekmény, körözés, szexuális, Kiss balázs, szepesi nikolett, dopping, olimpia, gyoeskorcsolya, világkupa, magyar versenyző, megasztár, lakatos yvette, hoki, szurkoló, rátámadt, agyonverte, 15 éves, kanadában, Google, hírek, fordítás, jegkorong, kituntetes, bronz, ezust, vancouver, crosby, vb, pingvinek, robot, mobiltelefon, nhl, montreal, washington, kieses, rajatszas, kanad, taser, egyezseg, medvegyev, zaszlo, pljuscsenko, orosz, korcsolya, mutet, cselgáncs, Párizs, olimpai,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|