Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A DVSC kikapott a Metaliszt-től
nemzetisport.hu
2010. szeptember 17., péntek 08:36
A labdarúgó Európa-liga I-csoportjának 1. fordulójában a magyar bajnok Debrecen 5-0-ra kikapott az ukrán Metaliszt Harkivtól a Puskás Ferenc Stadionban. A debreceniek Kabár Péter kiállítása miatt a 42. perctől emberhátrányban játszottak, de ekkor már két góllal vezettek a vendégek. A kvartett másik meccsén Dzsudzsák Balázs 90. percben lőtt góljával egyenlített a PSV a Sampdoria ellen (1-1). A találkozón Koman Vladimir gólpasszt adott az olasz csapatban.

Az első öt percben ismerkedtek egymással a csapatok, majd a DVSC veszélyeztetett először. Czvitkovics jó 25 méterről rásuhintott egy szabadrúgást, amely után a labda nem sokkal kerülte el a kaput. Ekkor még semmi sem utalt arra, hogy az ukránok kiütik a magyar bajnokot.

Bátor játékot mutatott a Loki a folytatásban, néha azonban hátul túlságosan fellazult. Szerencsére a magyar csapat térfelén a Metaliszt is pontatlan volt a meccs elején, így nem került nagy helyzetbe.

Nem úgy a 24. percben, amikor Taison az oldalvonal mellett kívülről megkerülte a debreceni védelmet, majd átlőtte a labdát a hosszú sarokra. A kapu előtt elguruló labdát sem Malinauskas, sem az egész Loki-védelem nem tudta lekapcsolni, s a hosszún érkező Edmar könnyedén az üres kapuba helyezhetett. 0–1

„Az Európa-liga abban a tekintetben nem különbözik a Bajnokok Ligájától, hogy a klasszis, jól szervezett csapatok ebben a sorozatban is nagyon gyorsan megbüntetik, ha hibázol" – vélekedett a találkozó előtt Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere. Nos, a magyar szakembernek igaza lett...

Rögtön a gól után egyenlíthetett volna a hazai csapat. Czvitkovics 18 méterről lőtt, a kapusról kipattanó labdára Kabát érkezett, de csak a bal kapufát találta el. Nagy helyzet volt, már ekkor lehetett tudni, hogy nem sok ilyen lehetőség adódik majd a DVSC előtt.

Aztán hirtelen már kettővel vezettek az ukránok! Cleiton Xavier a 34. percben remek támadás végén duplázta meg a vendégek előnyét. A brazil támadó Fininhótól kapta vissza a labdát, majd egy remek visszacsel után a hosszú sarokba lőtt. 0–2

Az első félidő végén kilátástalan helyzetbe került a DVSC, Kabát Pétert ugyanis kiállította a játékvezető...

A 42. percben a magyar támadó egy elveszett labda után vágtatott, amikor Obradovics „beállt" elé. Sajnos Kabát egy felesleges, könyökös mozdulatot tett, amellyel némileg eltalálta ellenfelét. A szerb védő természetesen eljátszotta a nagy halált, a játékvezető pedig kiállította a debreceni futballistát.

A szünetben nem lehetett könnyű dolga Herczeg Andrásnak, akinek csapata kétgólos és emberhátrányban jött ki a második etapra. A szakvezető mindenesetre cserélt: Luis Ramos és Adamo Coulibaly érkezett Kiss Zoltán és Yannick helyére.

A játékrész elején biztonsági játékot bemutató Metaliszt ellen az 54. percben megvolt az esélye a szépítésre a Lokinak. Coulibaly indította Ramost, aki betört a tizenhatoson belülre, majd az alapvonalról középre lőtt. Ott azonban négy védő és a szorításukban érkező Coulibaly előtt is elment a labda.

Aztán a Metaliszt mészárlást rendezett...

A 74. percben bal oldali szögletet követően Edmar Ibrahimovicot idéző, zseniális mozdulattal sarkazta a labdát a levegőből a debreceni kapu jobb felső sarkába. 0–3

Három perccel később Fininho is beköszönt: a brazil megtolta a labdát a tizenhatos vonalánál, majd irdatlan erővel a rövid felsőbe lőtt. A labda a kapufáról vágódott a hálóba. 0–4

A hajrában Szerhij Valjajev kapott remek indítást: az ukrán középpályás higgadt, ugyanakkor váratlan megoldást választva ütemtelenül Malinauskas kapujába gurított. 0–5

A találkozó előtt két alkalommal csapott össze ukrán csapattal magyar klub Ukrajna függetlenné válása óta az európai kupaporondon: a 2005–2006-os UEFA-kupában a Sopront 3–0, 2–1-gyel búcsúztatta a Metalurh Doneck, a Debrecent pedig 4–1, 2–0-val a Sahtar. Sajnos, a Loki nem tudott javítani a magyar mérlegen.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier