Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A félnehézsúly királya nem ismeri Erdei Zsoltot
Origo.hu
2010. oktober 14., csütörtök 13:38
Jean Pascal, a WBC félnehézsúlyú világbajnoka úgy véli, hogy nagyon erős súlycsoportban bokszol, amely hamarosan az ökölvívás legerősebb kategóriája lehet.

"Egy komplex harcos vagyok, aki egyszerre rendelkezik megfelelő fizikai erővel, agresszivitással és magas technikai tudással. Úgy lettem világbajnok, hogy képességeimnek csak a hetvenöt százalékát adtam ki, ennél lényegesen több van bennem" - idézte a profiboksz.hu Jean Pascalt.

"Az edzőm és jómagam is úgy gondoljuk, még mindig van javítanivaló. Utólag rájöttem, hogy Dawson ellen én is elég sok hibát elkövettem, éppen ezért nagyon izgatott vagyok a visszavágóval kapcsolatban, bár ő volt az eddigi legnagyobb kihívásom, mégis azt hiszem, hogy a Froch és a Diaconu elleni mérkőzések fizikálisan és mentálisan is nehezebbek voltak. Bernard Hopkins legyőzésével egy álom valósulhat meg a számomra, néhány évvel ezelőtt még rajongva néztem a mérkőzéseit a tv-ben, most pedig megküzdhetek vele. Ez nagyon izgalmas, de egyben óriási stressz is, viszont készen állok, hogy megfeleljek ennek a kihívásnak."

A Netboxe.com-on megjelent interjúban szóba került az egyre erősödő félnehézsúly, és Pascal elmondta véleményét a jelenlegi bajnokokról is: "Ők mind jó harcosok, mindannyian megérdemlik a világbajnoki címeket. A félnehézsúly újra az egyik legerősebb kategória lett. Ha pedig a jelenleg is futó nagyközépsúlyú Szuper Hatos torna bunyósai is csatlakoznak hozzánk, ez lesz vitathatatlanul a legerősebb divízió. Szívesen egyesíteném a címemet Beibut Sumenovval is, biztos vagyok benne, hogy egy nagyszerű mérkőzést láthatnának a rajongók."

Arra a kérdésre, hogy megmérkőzne-e a korábban két súlycsoportban is bajnoki övet szerző és mindmáig veretlen Erdei Zsolttal, a következőket felelte: "Erre a kérdésre nem igazán tudok válaszolni, mert nem ismerem Erdei Zsoltot."

Néhány héttel ezelőtt a haiti származású bunyós edzője, Marc Ramsay kijelentette: nem érdekeltek egy Erdei elleni mérkőzésben, ugyanis nagyobb skalpokkal szeretnék javítani Pascal rekordját. Erdei Zsolt azóta a WBC szervezetnél elfoglalt első helyéről a kielncedikre esett vissza.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier