|
A Ferrari kiáll Massa mellett
hirstart.hu
2011. november 09., szerda 11:18
Internetes blogján osztotta meg örömét rajongóival, miszerint a maranellói gárda vezérkara hétvégén jelentette be, hogy igényt tartanak rá a következő évben is.
A megerősítésre azért is volt szükség, mert az idei évben többször pletykáltak arról, hogy Massanak gyenge teljesítménye miatt távoznia kell a csapatból.„Számomra nagyon fontos, hogy a csapat teljes mértékben mögöttem áll, ez mindig nagyon pozitív. Ezzel együtt momentán arra összpontosítok, hogy továbbra is olyan keményen nyomjam, amennyire csak tudom a következő két versenyen.”- mondta.
A Ferrari az elmúlt versenyeken már gőzerővel készült a jövő évre, de ugyanakkor az idényből megmaradt két futamon is szeretnének szép eredményeket elérni.„A hátralévő két versenyen lesz utoljára esélyünk arra, hogy jó eredményeket érjünk el, de a legutóbbi futamok a 2012-es idényre való felkészülésnek is komoly részét képezték. Több új komponenst is kipróbáltunk, melyek helyet kaphatnak az új autón, de megvizsgáltunk új ötleteket is abban a tekintetben, hogy miképp is használjuk az autót, és hogy alkalmazzuk legjobban a beállításokat.”
A versenyző természetesen tisztában van azzal, hogy a jövő esztendő nem csak csapata, de saját maga számára is rendkívül fontos lesz, amennyiben szerződése lejártát követően is a Ferrarinál akar maradni.„Tudom, hogy a jövő év nagyon fontos lesz az egész csapat számára, hiszen az idei esztendő nem alakult túl jól. A 2012-es év azonban számomra is rendkívül fontos lesz. A csapaton belül már most nagyon várjuk a következő szezont, az előszezonban az lesz a célunk, hogy egy olyan csomagot állítsunk össze, mely már az első versenytől kezdve versenyképes lesz, és lehetővé teszi, hogy minden futamon a győzelemért szálljunk harcba. 2012-ben muszáj, hogy jobban teljesítsünk, mint idén.”- nyilatkozta a pilóta.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
ketchup, semmi, marad, üres, technológia, új, billentyűzet, otthon, Barcelona, Milan, Massa, Ferrari, Forma-1, Lewis Hamilton, McLaren, Ausztrál Nagydíj, gepard, robotgepard, Lutos, Grosjean, Forma1, Lotusz, Barccelona, Iszak Eszti, Apollo23, Varga Győző, Szabó Zsófi, washington, melegházasság, homoszexuálisok, legalizál, Forma 1, tűzcsap, trolibusz, XIII, Dráva utca, ütközés, messi, barcelona, valencia, Somló Tamás, West Balkán, emlékkoncert, No Alibi, Ferrari, Alonso, kanye, west, teljesítmény, elégedetlen, forma-1, f1, massa, rosenberg, ferrari, csere, webber, baleset, hamilton, oláh ibolya, nő, szerelem, szexualitás, kelly, osbourne, courtney, love, Mercedes, forma 1, grosjean, olaszország, alonso, Genoa, Sampdoria, villanyszámla, tartozás, meccs,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|