Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A hajrában egyenlített az Arsenal
2010. április 01., csütörtök 09:14
A végjátékban sikerült egyenlítenie az Arsenalnak az egyébként egész meccsen fölényben játszó Barcelona ellen. A második félidő elején Ibrahimovic duplája révén már két góllal vezettek, és ezzel úgy tűnt el is dőlt a párharc, de a csereként beálló Walcott illetve Fabregas büntetőjének köszönhetően sikerült egyenlítenie a londoniaknak.

A címvédő úgy játszott mintha ők lennének hazai pályán, az első 20 percben folyamatos nyomás alatt tartották az Arsenal kapuját, akik csak Almunia bravúrjainak illetve Ibrahimovic bénázásának köszönhetően nem kerültek 3 gólos hátrányba rögtön az elején. Ekkor kezdett el az Arsenal ébredezni, igaz ez csak annyit jelentett, hogy a Katalán együttes nem 1 hanem 5 percenként alakított ki helyzeteket. Pár percig a hazaiakról szólt a mérkőzés, Arshavin először egy remek beadással veszélyeztetett, majd összeszedett egy sárgát, végül sérülés miatt le kellett cserélni. Ezek után Nasrinak volt egy remek lövése, ami azonban elkerülte Valdes kapuját. Hihetetlen módon gól nélkül vonultak a csapatok pályára, és ez egyértelműen a hazaiakra volt hízelgő.

A második félidőben helyre állt a rend, Xavi passzát Ibrahimovic hanyag mozdulattal emelte át a rosszul kimozduló Almúnia felett, így 20 másodperc után már vezettek is. Következett egy Bendtner fejes melyet  Valdes hárított, majd a Barcelona szinte egy az egyben lemásolta az első gólt. Xavi indította ismét a Svéd csatárt, aki ezúttal a kapus mellett bombázott a hálóba. Ekkor úgy tűnt nem csak a mérkőzés hanem az egész párharc eldőlt, de a vendégek ahelyett, hogy a láthatóan összeomlott angoloknak rúgtak volna még párat, teljesen leálltak. Ez meg is bosszulta magát, Walcott nem sokkal beállása után szépített. Bár az Arsenal nem kezdett el sokkal jobban focizni mint addig, de a Barcelona nem tudott újra felpörögni a mérkőzésre, így a hazaiaknak sikerült egyenlíteniük is. Puyol akadályozta meg Fabregast a gólszerzésben a tizenhatoson belül, melyért járó büntetőt a sértett értékesített is, életben tartva az Arsenal tovább jutási reményeit. A visszavágón biztosan nem lesz Fabregas, illetőleg Puyol és Piquel is kisárgázta magát. A párharc nem dőlt el, de az első mérkőzés alapján, úgy hogy Messi önmagához képest gyengén játszott, így is toronymagas esélyes a Barcelona.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier