|
A Hamburg kijelentette: semmiképp sem engedik el Van Der Vaartot
2007. augusztus 15., szerda 13:39
Rafael Van Der Vaart, a német Hamburg 24 éves holland középpályása mégsem igazol Valenciába. Jelenlegi klubjának vezetői ugyanis kijelentették: szó sem lehet a játékos távozásáról, 2010-ig maradnia kell.
„Van Der Vaart már pedig nem megy sehová!” – jelentették ki a német Hamburg illetékesei, reflektálva a holland középpályással kapcsolatos szóbeszédekre.
Rafael Van Der Vaart, a német csapat holland középpályása már jelezte, el szeretné hagyni az AOL Arénát a spanyol Valencia kedvéért, mely tizennégy millió eurós ajánlattal jelentkezett be a játékosért.
Horst Becker, a Hamburg elnöke azonban kategorikusan kijelentette, hogy a huszonnégy esztendős játékos 2010-ig, szerződése lejártáig nem igazol sehová.
„Semmilyen körülmények között nem engedjük el” – összegzett tömören.

Dietmar Beiersdorfer, a klub sportigazgatója még hozzátette: „A döntés már megszületett, Rafael marad.”
A történet ilyen alakulása azért furcsa, mert a futballista maga nyilatkozta még a héten: „Ha maradnom kell Hamburgban, az számomra enyhén szólva kínos lesz.”
Van Der Vaart eddigi hamburgi vezetők számára váratlan döntéséről igen határozottan és erősen fogalmazott: „Összetörték az álmaimat. Korábban megígérték, hogy lehetővé teszik a távozásomat, de hirtelen megváltoztatták a döntést. Ha valami inkorrekt, hát akkor ez az.”
„Abban a hitben voltam, hogy Spanyolországba igazolhatok, a Valencia pedig az álmom volt” – dühöngött a focista, akinek egyébként spanyol édesanyja van, és ez is a távozásra sarkallta.
A Hamburg csütörtökön a Honvéd csapatával játszik UEFA Kupa-selejtezőt.
Forrás: nemzetisport.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|