|
A Hamburg rohamot indít Dzsudzsákért
nemzetisport.hu
2011. június 06., hétfő 16:30
Német és holland lapértesülések szerint a Hamburg labdarúgócsapata mindent megtesz Dzsudzsák Balázs megszerzéséért, és szeretné kihasználni, hogy a támadó klubjának, a PSV-nek azonnal pénzre van szüksége.
Úgy tűnik, az egy idénnyel korábbi remeklés nem múlt el nyomtalanul, és a Hamburg vezetői nem feledkeztek meg Dzsudzsák Balázsról: a magyar támadó a 2009-2010-es idényben gólt is szerzett a HSV ellen (de a PSV később az idegenben szerzett gólok szabálya miatt így is kiesett), Bruno Labbadia, a német csapat akkori edzője pedig azt mondta, "Dzsudzsákot sohasem bírtuk igazán megfogni". Labbadia akkor csak riválisként találkozhatott Dzsudzsákkal, azonban a német gárda jelenlegi edzője, Michael Oenning talán irányíthatja is. Frank Arnesen, a Hamburg sportigazgatója már évek óta figyelemmel kíséri a támadó karrierjét (egykori PSV-játékosként és -menedzserként nem olyan nehéz eindhoveni tippeket kapnia), és most úgy döntött, rohamot indít a megszerzéséért.
A 2010-2011-es szezonban 16 gólt szerző, 13-at előkészítő Dzsudzsákot 2015 nyaráig köti szerződés a PSV-hez, amely azonban anyagi nehézségekkel küzd, a várostól nem kapta meg a kellő tőkeinjekciót, így vélhetően el kell adnia piacképes futballistáit. A Hamburg ezt szeretné kihasználni, és első körben talán csak ötmillió eurós ajánlattal kopogtat majd az eindhovenieknél.
Nyilván az olyan tehetős Dzsudzsák-kérők, mint például az orosz Anzsi Mahacskala, ennek a dupláját is megadnák, de az azonnali biztos pénz (német klubbal mindig tuti az üzlet!) és Arnesen személye döntő lehet a tárgyalások során. És ne feledjük, Hamburg azért sokkal jobban szem előtt van, mint Dagesztán...
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Retro-parti, tisztelet társaság, Aradszky, Medveczky, dzsudzsák baláz, dinao moszkva, foci, tottenham, európa liga, dzsudzsák balázs, psv, futball, Európa Liga, labdarúgás, program, csoportkör, magyar, játékos, leigazolt, vasas, roma, szülinap, Gera, WBA, Koman, Szabics, Bodnár, Fehér Csaba, csillag születik, krizbai teca, madách színház, andzsi, átigazolás, anzsi, dzsudzsák, vörösbaranyi, seleca, ronaldo, brazil, dudzsák balázs, roberto carlos, psv einhoven, holland, Dzsudzsák Balázs, válogatott, Spanyolország, gól, dzsudzsák balás, bajnokság, futbal, skót, psv eindhoven, zimány linda, PSV, lille, manchester city, focista,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|