|
A hideg gumi veszélyes
2008. április 21., hétfő 08:10
A barcelonai teszten a csapatok már a 2009-es idényben életbe lépő szabályokat próbálgatták, beleértve a Bridgestone új slick abroncsait, a kisebb leszorító erőt generáló aerodinamikai csomagot, illetve a gumimelegítők hiányát.
Bár a versenyzőket lenyűgözte a sima felületű gumik kiváló tapadása, szinte egyöntetűen azon az állásponton voltak, hogy az előmelegítetlen gumikon nagyon veszélyes az első néhány kör.
"Úgy gondolom, hogy át kellene gondolni az egészet, hiszen mindenkinek vannak gumimelegítői. Ezzel tehát nem spórolunk meg semmit. Sőt, megnehezítjük a csapatok életét, így szerintem meg kellene tartani a gumimelegítőket a következő idényben" – mondta Schumacher, teljesített a tegnapi nap
A német versenyző a slick gumikat tesztelte az F2008-as egy módosított változatával, amely már a 2009-es aerodinamikai csomaggal volt felszerelve.
"Úgy gondolom, hogy a slick gumik visszatérése mindenképpen jót tesz majd a Forma-1-nek. Az aerodinamikai és a mechanikai tapadás egyensúlyának megváltozásával pedig közelebb kerülhetnek egymáshoz a csapatok. Azonban a gumimelegítők hiánya gondot okozhat, így azt még alaposan át kell gondolni" – tette hozzá Schumacher.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |